Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A magyar mentőcsapatok az 55 ezer áldozatot követelő földrengés után 35 életet mentettek meg.
Recep Tayyip Erdoğan adott át elismerést a HUNOR mentőszervezetnek. Az úgynevezett "Hála kitüntetéssel" a török nemzet a köszöntetét fejezte ki a 2023. február 6-i, az országuk tizenegy tartományát közvetlenül érintő, több tízezer emberéletet és rendkívüli pusztítást okozó földrengéseket követő kutatási és mentési munkálatokban való részvételéért és önfeláldozásáért. A magyar mentőcsapatok az 55 ezer áldozatot követelő földrengés után 35 életet mentettek meg.
A rendezvényen az összes mentőszervezet nevében Jackovics Péter mondott beszédet - írja beszámolójában a Katasztrófavédelem oldala. Mint elmondta, a magyar mentőcsapat tagjai a családjuktól távol, nehéz körülmények között tették a dolgukat, azt, amire felesküdtek. Az ezredes hangsúlyozta, hogy a magyar sikerek kulcsa a felkészültségen túl a törökök támogatása és szolgálatkészsége volt. A parancsnok török nyelven fejezte be beszédét, amelyet hangos ováció követett.
Himnuszt, elnöki beszédet és szobrot kapott Mancs mentőkutya Törökországban
Hungarikum lett Mancs a törökországi Kocaeliben. A legendás magyar mentőkutya szobrát Novák Katalin avatta fel.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.