Oroszországban 27-ről 30 évre emelték a sorkatonai szolgálat felső korhatárát kedden.
Az orosz parlament alsóháza harmadik - végső - olvasatban is elfogadta a törvényjavaslatot, amelyet Andrej Kartapolov, a duma védelmi bizottságának vezetője tavaly márciusban terjesztett elő.
Az új jogszabály szerint az alsó korhatár továbbra is 18 év, ugyanakkor jövő januártól a felső korhatárt a 30. életévben határozzák meg.
A 18 és 30 év közötti férfiaknak egy év katonai szolgálatot kell teljesíteniük, vagy ennek megfelelő katonai kiképzést kapnak felsőoktatási tanulmányaik alatt.
Oroszország idén tavasszal megemelhetik a sorkatonai szolgálat felső korhatárát
Több verzió is fut, Putyin még nem bólintott rá.
A törvény azt is megtiltja, hogy a katonai behívóparancs kézbesítése után elhagyhassák Oroszországot a férfiak. Egy áprilisban elfogadott szabályozás értelmében ráadásu
l a katonai behívót már elég online kézbesíteni
.
A sorkatonákat a hatályos törvényi szabályozás szerint nem vethetik be Oroszország területén kívül, és elviekben kimaradtak a tavaly őszi részleges mozgósításból is, amikor 300 ezer - korábbi katonai tapasztalattal bíró - férfit hívtak be, hogy Ukrajnában bevethessék őket.
A kedden elfogadott jogszabály rendelkezéseket tartalmaz arra is, hogy az orosz kormányzók regionális félkatonai egységeket alakíthatnak mozgósítás vagy hadiállapot idején. Ezek az egységek főként drónok és ellenséges diverzánscsoportok elhárítására, valamint terrorellenes műveletekben lennének bevethetők, illetve rendfenntartás céljából.
Új törvényt írt alá Vlagyimir Putyin, hogy ne lehessen kibújni a sorozás alól
Oroszországban az év második felétől kezdve már online is el lehet küldeni az állampolgároknak a katonai behívót.
Háború Ukrajnában
2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.