Papok által szexuálisan zaklatott áldozatokkal találkozott Ferenc pápa Portugáliában

A pápa 13 áldozattal beszélgetett, miután Portugáliában egy jelentés megállapította, hogy több ezer gyermeket bántalmaztak szexuálisan portugál papok az elmúlt évtizedekben.

  • hvg.hu hvg.hu
Papok által szexuálisan zaklatott áldozatokkal találkozott Ferenc pápa Portugáliában

Zártkörű beszélgetés keretén belül találkozott Ferenc pápa több olyan portugállal, akiket katolikus papok zaklattak korábban – írja a BBC. A portál megjegyzi: egy 2023-as jelentés szerint a tízmilliós Portugáliában legalább 4815 gyereket bántalmaztak szexuálisan a katolikus egyház papjai, az egyház pedig a legtöbb esetben igyekezett elhallgatni az egészet.

A pápa a szerdai találkozón azt mondta, az egyháznak kötelesség meghallani az áldozatok segélykiáltásait. Ferenc pápa összesen 13 áldozattal találkozott, és beszélgetett velük több mint egy órán keresztül, a találkozón pedig jelen voltak a katolikus egyház kiskorúak védelméért felelős tisztviselői is.

Portugáliában komoly botrány volt a katolikus papok által elkövetett szexuális zaklatások amiatt: a jelentést, amelyben közel ötezer áldozat ügyét ismertetik egy olyan vizsgálóbizottság állította össze, amit az egyház állított fel. A csoport egészen az 1950-es évektől a közelmúltig bezárólag is tárt fel visszaéléseket. A jelentést készítő csapat feje, Pedro Strecht gyermekpszichiáter a publikálást követően elmondta: az általuk megállapított esetszám csupán az áldozatok számának minimumát jelöli, szerinte biztos, hogy sokkal többen vannak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.