Netanjahu: "Ez még csak a kezdet", Izrael totális támadást indított a Hamász ellen – ez történt az izraeli-palesztin háború harmadik napján
Utolsó frissítés:
A gázai kórházakat elöntötték a sebesültek, miután Izrael a szombati támadást követően megtorló csapásokat intézett a város ellen, Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar légierő gépei 325 embert mentettek ki Izrael területéről.
Most érkezett
Kilenc amerikai állampolgár halt meg
Az amerikai kormány megerősítette, hogy kilenc amerikai állampolgár halt meg Izraelben – írja a BBC. A Fehér Ház közleménye azt írja, őszinte részvétüket fejezik ki az áldozatok és családjaik számára, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánnak.
Hozzátették, továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet, és kapcsolatban maradnak izraeli partnereikkel és a helyi hatóságokkal.
Percről percre
Északon is lövöldöznek
Az izraeli közszolgálati rádió beszámolója szerint északon lövöldözés folyik az izraeli erők és libanoni határátlépők között.
Az észak-izraeli Ma’alot város lakosait arra utasították, ne hagyják el otthonaikat.
Katar túszcseréről tárgyal a Hamásszal
Katar megpróbál tárgyalni a Hamásszal, hogy a Gázai övezetben fogva tartott több mint 30 izraeli nőt és gyermeket az izraeli börtönben fogva tartott palesztin foglyokra cserélje.
A Reuters beszámolója szerint Katar az Egyesült Államokkal egyeztetve folytat tárgyalásokat a Hamásszal, amelyről úgy számoltak be: pozitívan haladnak.
A forrás hozzátette, hogy pontosan hány embert cserélnének ki nem világos, és a Gázában túszul ejtettek száma is tisztázatlan.
Egy román állampolgár is életét veszítette a támadásokban
Izraeli állampolgársággal is rendelkezett és az izraeli hadseregben szolgált az a román férfi, aki a news.ro jelentése szerint meghalt a támadásokban.
A bukaresti külügyi tárca a közösségi oldalán számolt be a kettős állampolgár haláláról. Részvétüket fejezték ki az áldozat családjának, hangsúlyozták, Románia szolidáris Izraellel ezekben a nehéz időkben.
A román külügyminiszter hozzátette, eddig 800 román állampolgár kérte kimenekítését Izraelből és 100 a Gázai övezetből. Hétfő reggelig mintegy 800 állampolgárt szállítottak haza.
Több mintt 500 halott van Gázában
Az izraeli egészségügyi minisztérium közlése szerint már 511 halottat tartanak számon Gázában, 2750-en sebesültek meg.
A Gázába vezető vízvezetéket is elzárják az izraeliek
Izrael a gázai övezet vízellátását is leállítja – jelentette be Jiszráel Kac infrastrukturális ügyekért felelős miniszter.
„Ami a múltban volt, az a jövőben nem lesz” – tudatta Kac a közösségi médiában.
Izrael és Egyiptom különböző szintű korlátozásokat vezetett be a Hamász 2007-es, erőszakos hatalomátvétele után, amikor a rivális Fatah helyi vezetői közül számos embert megölt vagy megsebesített, fegyverrel elűzte a Fatah képviselőit a Gázai övezetből.
(MTI)
Hamasz: Gáza bombázása miatt életét vesztette négy izraeli túsz
Négy izraeli túsz és őreik haltak bele Gáza bombázásába vasárnap óta – jelentette be a Hamász.
(Haaretz)
Az izraeli védelmi miniszter elrendelte Gáza totális blokádját
Joáv Galant szerint vadállatok módjára viselkedő emberekkel állnak szemben, és ennek megfelelően bánnak el velük.
A Hezbollah előbb biztosította a libanoni kormányt, hogy távol marad a konfliktustól, majd elkezdte rakétázni Izraelt
A síita terrorszervezet vasárnap vette tűz alá az izraeli hadsereg három állását, mint közölték „szolidaritást vállalva a palesztin ellenállással”.
Izraeli hadsereg: Visszaszereztük az ellenőrzést valamennyi településünk fölött
Visszaszereztük az ellenőrzést valamennyi településünk fölött, de még bujkálhatnak terroristák az ország területén – közölte Daniel Hagari az izraeli hadsereg szóvivője. Tankok és repülőgépek zárják majd el a határon keletkezett réseket. A Gázával határos településeket Sderot kivételével mostanra sikerült kiüríteni – tette hozzá.
Hagari azt is közölte, hogy 300 ezer tartalékost hívtak be katonai szolgálatra, ami az ország történetének legnagyobb és leggyorsabb mozgósítása volt. Elmondása szerint a Hamász eddig 4400 rakétát lőtt ki Gázából Izraelre.
(Haaretz)