Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
51 ezer embert szólítottak fel otthona elhagyására.
Hat embert élve temettek maguk alá a romok hétfőn, a Japán-tenger partvidékét megrázó, 7,6 erejű földrengésben és az azt követő utórengésekben Japán középső részén, a Noto-félszigeti Vadzsima városban - közölte a központi kormány.
A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal érkezett szökőár Vadzsima kikötőjébe. A földmozgás fészke Isikava prefektúrában, tíz kilométer mélyen volt. A heliy hatóságok szerint Notón ötvennél több 3,2-esnél erősebb földmozgást lehetett észlelni négy óra leforgása alatt. Vadzsimában tűz is keletkezett, más településeken is összedőltek épületek a földrengés hatására. A földrengést az északi Hokkaidótól a délnyugati Kjúsúig lehetett érezni. Több, a Japán-tenger partján fekvő prefektúrára adtak ki szökőárriadót, amelyek magas fokozatúról később enyhébbre változtattak.
2011 óta, amikor 9 erősségű földrengés és szökőrár pusztított Japán északkeleti részén 20 ezer ember halálát okozva és elárasztva a fukusimai atomerőművet, ez volt a legsúlyosabb cunamiriadó.
Több sérültről is érkeztek jelentések. Két nőt kórházba szállítottak, miután elestek, illetve lehulló tárgyak találták el őket a Fukui prefektúrában fekvő Avarában - közölték a helyi hatóságok. A Niigata prefektúrabeli Itoigavában egy nyolcvanas éveiben járó nő evakuálás közben elesett, és megsérült.
Isikavában hozzávetőlegesen 32 500 háztartásban szakadt meg az áramszolgáltatás.
A katasztrófaelhárítás szerint öt prefektúrában összesen több mint 51 ezer embert szólítottak fel otthonuk elhagyására. A meteorológiai hivatal szerint cunamit tapasztaltak Tojama és Niigata prefektúrákban is.
A dél-koreai meteorológiai hivatal közölte, hogy egyméteres hullámok érték el Dél-Korea keleti partvidékét a japáni földrengés következtében. Kangvon tartomány hatóságai figyelmeztették a lakókat, hogy vonuljanak át magasabban fekvő területekre - közölte a belbiztonsági minisztérium. Az orosz Távolkelet több városában, így Vlagyivosztokban is cunamiriadót rendeltek el, de egyelőre nem kezdték meg az evakuálást.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.