A grúz államfő megvétózza a "külföldi ügynökökről" szóló törvényt, de az így is életbe léphet
Az elnök szerepe főként szimbolikus, a vétóval valójában csak halasztani tud.
hvg.hu/MTI
“Elfogadhatatlan a törvény, mert szembe megy azzal, amit a grúz nép gondol a civil társadalomról, a médiáról és az Európai Bizottság ajánlásairól, valamint nincs összhangban az ország európai uniós integrációs törekvéseivel” – mondta az AP amerikai hírügynökségnek csütörtökön adott interjúban Szalome Zurabisvili georgiai (grúz) államfő a heves társadalmi vitákat, parlamenti képviselők verekedését és békés tüntetők elleni karhatalmi erőszakot kiváltó “külföldi ügynökökről” szóló törvényről.
Azt mondta, a törvényt megvétózza, bár az a vétó ellenére életbe léphet, a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia pártnak ugyanis megvan a szükséges többsége a felülbírálásához. Grúziában az elnök szerepköre főként ceremoniális.
Az ellenzék és a kormány oldaláról is csatlakoztak be a verekedésbe.
Zurabisvili hangsúlyozta, hogy alkotmányos kötelességéből adódóan (Grúziában bele van írva az alkotmányba, hogy az országnak csatlakoznia kell az EU-hoz) minden tőle telhetőt megtesz országa európai integrációja érdekében.
A vitatott törvény előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, úgynevezett külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a “káros külföldi szereplőknek” az ország destabilizálására vonatkozó törekvéseit. Hasonló törvény van életben Oroszországban is, ott a független média elnyomására és vegzálására használták.
Ismét folyamatosan tüntetnek Tbilisziben a grúz ellenzékiek, megakadályozandó, hogy életbe lépjen az az orosz mintára megfogalmazott törvény, amely külföldi ügynökként bélyegzi meg a részben külföldi támogatással működő civil szervezeteket.
Az államfőnek a törvény május 14-ei elfogadása után két hétig, május 28-áig van lehetősége megvétózni a törvényt.
A kormány kezdeményezését egyaránt bírálta a NATO, az Európai Bizottság és az ENSZ. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében leszögezte, hogy a törvény elfogadása negatív hatással lesz Grúzia európai uniós csatlakozására. Az Egyesült Államok már kedden reagált, figyelmeztetve, hogy “felülvizsgálhatja” Tbiliszivel fenntartott kapcsolatait.
A fővárosban április 15. óta ellenzéki és civil aktivisták demonstrációkat tartanak a törvény elfogadása ellen. A tüntetések több alkalommal összecsapásokba torkolltak a rendfenntartókkal; a rohamrendőrök paprikasprayt és vízágyúkat vetettek be a parlament előtt tüntetők feloszlatására.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.