A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A legfrissebb hírek szerint a szlovák miniszterelnök állapota súlyos, de sikerült stabilizálni.
A szerdán elvégzett hasi műtét után csütörtökön újabb beavatkozásra lehet szüksége Robert Ficónak a Pravda információi szerint. A lap azt írja, ezúttal a szlovák miniszterelnök csípőjét kell műteni.
Ahogyan beszámoltunk róla, Ficóra egy kormányülés után lőtt rá 71 éves merénylője, összesen öt lövést adott le. A politikust először egy közeli kórházban látták el, majd mentőhelikopterrel szállították Besztercebányára, ahol ötórás, életmentő műtétre volt szüksége.
A szerdai eseményekről szóló közvetítésünket itt olvashatják vissza:
„Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után” – jelentette be csütörtök reggel a kórház igazgatója, miután szerdán hírzárlatot rendeltek el az intézményben. A hivatalos tájékoztatásnak ellentmond némely sajtóértesülés, amelyek szerint a miniszterelnök állapota még mindig életveszélyes volt csütörtök reggel.
Időközben a rendőrség meggyanúsította a merénylőt, Juraj Cintula akár életfogytiglant is kaphat az előre kitervelt emberölési kísérletért. A szlovák miniszterelnökről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.