Aljakszandr Lukasenka szerint itt az ideje, hogy az oroszok és az ukránok leüljenek tárgyalni
A fehérorosz elnök szerint véget kell vetni a háborúnak.
hvg.hu
Aljakszandr Lukasenka, Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb szövetségese az orosz állami televíziónak adott interjújában kifejtette, Oroszországnak és Ukrajnának ideje lenne leülni a tárgyalóasztalhoz- írja a Reuters a kétórás beszélgetés kivonatára hivatkozva.
„Üljünk le a tárgyalóasztalhoz, és vessünk véget ennek a csetepaténak. Sem az oroszoknak, sem az ukránoknak, sem a fehéroroszoknak nincs szükségük erre. Valaki másnak van rá szüksége” – nyilatkozta a fehérorosz elnök, aki szerint a Nyugat érdeke az, hogy folytatódjon a háború, pontosabban „magas rangú, amerikai származású emberek” akarják, hogy ne szülessen egyezség.
Ugyan bizonyítékkal nem tudott szolgálni, de felvetette, Kijevnek lehetnek tervei Fehéroroszország megtámadására, és kijelentette, nem fogja megengedni, hogy az ukrán csapatok „eltapossák” országukat. Elmondta azt is, nem szeretnék, ha eszkalálódna a helyzet, nem akarnak háborúzni a NATO-val, de előfordulhat, hogy nem lesz más választásuk, és Moszkva támogatni fogja őket.
Szombaton Minszk közölte, hogy csapatokat küld az Ukrajnával közös déli határának megerősítésére, miután azzal vádolta meg Kijevet, hogy drónokkal megsértette légterét. Lukasenka az interjúban megismételte a légtérsértésekkel kapcsolatos állításokat, és azt mondta, hogy a fehérorosz csapatokat azért küldik a határra, hogy „megakadályozzák az áttörést”.
A fehérorosz elnök utasítására csapaterősítéseket vezényeltek az ukrán határra Homel és Mazir közelében.
Hozzátette, nem látnak okot arra, hogy a tavaly fehérorosz területre telepített orosz atomfegyvereket bevessék, hacsak nem sértik meg a határaikat. „Nem fogunk semmilyen fegyvert használni, amíg nem lépik át az államhatárt – mondta.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.