Az ukrán erők pénteken felrobbantottak egy hidat a Szejm folyón a dél-oroszországi Kurszki területen, megkezdődött a lakosság evakuálása a térségből – közölték az orosz hatóságok. Alekszej Szmirnov területi kormányzó bejelentése szerint a Gluskovi járásban rombolták le a hidat, a járás 20 ezer lakosának a kitelepítése folyik.
Az ukrán csapatok augusztus 6-án törtek be váratlanul a Kurszki területre, azóta állításuk szerint elfoglaltak 82 települést és több mint 1000 négyzetkilométernyi területet. Kijev szerint a betörésre azért volt szükség, hogy méltányos béketárgyalásokra kényszerítsék Oroszországot, amely 2022 februárja óta háborút folytat Ukrajna ellen.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön azt állította, hogy az ukrán csapatok teljesen elfoglalták a határtól 10 kilométerre fekvő Szudzsa várost, ahol a szibériai gázmezőkről Ukrajnán át Európába földgázt szállító, mára egyetlen tranzitállomás található. Az offenzíva meglepte a közben a kelet-ukrajnai Donyec-medencében lassan előre nyomuló orosz hadsereget.
A nyugati hatalmak kijelentették, hogy nem adtak előzetes tájékoztatást Kijevnek, és nem vesznek részt az offenzívában. A Reuters szerint az orosz külügyminisztérium ugyanakkor azt állítja, hogy az ukránok nyugati technológiát – valószínűleg amerikai HIMARS rakétákat – használtak a híd felrobbantásához. A támadásban állításuk szerint több önkéntes meghalt, akik civileket menekítettek.
A tárca péntek este azt is bejelentette, hogy bekérette Olaszország moszkvai nagykövetét, mert a RAI olasz közszolgálati televízió két újságírója a Kurszki területi Szudzsából tudósított a harcokról. Bejelentették, hogy a belügyminisztérium eljárást kíván indítani Stefania Battistini és Simone Traini ellen illegális határátlépés vádjával.