„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az indiai miniszterelnök azután látogat Kijevbe, hogy az ukrán vezetés élesen bírálta amiért egy hónapja kedélyesen teázott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a kijevi gyermekkórház elleni rakétatámadás után. Elemzők szerint kármentésről van szó, az indiai vezetés szerint viszont csak egyszerű diplomáciai látogatásról.
Ukrajnába utazik augusztus 23-án pénteken Narendra Modi indiai miniszterelnök, miután elfogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívását – írja a CNN. Ez az első alkalom, hogy indiai miniszterelnök Ukrajnába látogat, miután a két ország mintegy harminc éve hivatalosan felvette a diplomáciai kapcsolatot.
A Reuters értesülései szerint Narendra Modi olyan javaslatokat tervez megosztani Volodimir Zelenszkijjel, amelyekkel békésen le lehetne zárni az ukrajnai háborút. Indiai politikai elemzők szerint azonban a látogatás inkább az egy hónappal ezelőtti moszkvai útja okozta károk enyhítésére szolgál, és stratégiai egyensúlyozásnak Nyugat és Kelet között.
Az elmúlt időszakban ugyanis javulni látszik Újdelhi és a nyugati hatalmak kapcsolata. Az indiai vezetés ezt cáfolja, szerintük a Moszkvával és a Kijevvel fenntartott kapcsolat egyaránt fontos Indiának, és a kettő független egymástól. India ennek ellenére továbbra is nagy mértékben függ a Kremltől: megnövelték az Oroszországból származó, kedvezményes árú nyersolaj-importot is. Ezzel fontos pénzügyi segítséget nyújt a Nyugattól elszigetelt Oroszország számára.
Narendra Modi egy hónappal azután látogat Ukrajnába, hogy júliusban Vlagyimir Putyinnal találkozott, miután halálos rakétatámadás ért egy kijevi gyermekkórházat. A látogatásról több olyan kép készült, amelyen a két politikus megöleli egymást, vagy kedélyesen beszélgetnek egy csésze tea felett. A látogatást akkor Kijev élesen kritizálta, mondván „a nemzetközi béketörekvéseket aláássa, ha a világ legnépesebb demokráciájának vezetője egy véreskezű bűnözővel mutatkozik Moszkvában”. Modi a kijevi gyermekkórház elleni támadást elítélte, ezzel burkoltan bírálta az orosz elnököt.
Az indiai miniszterelnök többször szólította fel a háborúban álló feleket a tűzszünetre, ám az orosz agressziót nyíltan nem ítélte el eddig.
Narendra Modi szerdán és csütörtökön Lengyelországban vesz részt diplomáciai látogatáson, ahova 45 év után most először látogat el indiai miniszterelnök.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.