Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Good Morning America című műsorban adott interjújában azt mondta, szerinte az Oroszországgal folytatott háború vége közelebb van, mint azt sokan hiszik, egyúttal arra szólította fel a szövetségeit, hogy segítsenek megerősíteni az ukrán hadsereget.
„Úgy gondolom, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint gondolnánk. Közelebb vagyunk a háború végéhez. Csak nagyon erősnek kell lennünk, nagyon erősnek” – nyilatkozta az ukrán elnök, aki hétfőn az ENSZ-közgyűlésén vett részt, és az Egyesült Államokban való tartózkodásakor szeretné Joe Bidennek és más fontos amerikai politikusnak is bemutatni a győzelmi tervét.
Zelenszkij többször is kérte az Egyesült Államoktól és Nagy-Britanniától, hogy oldják fel az Ukrajnának szállított nagy hatótávolságú rakétákra vonatkozó korlátozásokat. Mindeközben Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy Oroszország a NATO közvetlen hadba lépésének tekintené a nagy hatótávolságú nyugati precíziós fegyverek bevetését mélyen orosz területen lévő célpontok ellen.
Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin megrettent a kurszki hadművelettől, mert „az emberei látták, hogy nem tudja megvédeni az egész területét”. Hozzátette, Ukrajna csak „erős pozícióból” tudja az orosz elnököt arra kényszeríteni, hogy hagyja abba a háborút.
Zelenszkij és felesége, Olena a következő napokban várhatóan Washingtonba utaznak, hogy találkozzanak Joe Bidennel, illetve a két elnökjelölttel, Kamala Harrisszel és Donald Trumppal is.