Zelenszkij: Kijev és Budapest kétoldalú dokumentum előkészítésén dolgozik, amely Ukrajna NATO-csatlakozását is érinti

Az ukrán elnök Kárpátalján járt, ott beszélt a dokumentumról.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Zelenszkij: Kijev és Budapest kétoldalú dokumentum előkészítésén dolgozik, amely Ukrajna NATO-csatlakozását is érinti

Az ukrán elnök szerdán a kárpátaljai kistérségek (területi közösségek) és járások vezetőivel folytatott megbeszélésen kijelentette, hogy olyan kétoldalú dokumentum készül Ukrajna és Magyarország között, amely “sok mindent tartalmaz a félreértések eloszlatására, illetve a jelen, a jövő és a múlt kihívásaira való válaszadásra” – közölte egy nappal a találkozót követően az Ukrinform hírügynökség.

Volodimir Zelenszkij szerint a kisebbségek kérdését “fel lehet vetni, de gyorsan meg kell oldani, hogy ne legyenek problémák államaink között”. Hozzátette, hogy “nagyon pozitívan” látják ezt a kérdést.

“A legkevesebb, amit Magyarországtól kérünk, hogy ne akadályozza Ukrajna NATO-meghívását. Vagyis ne támogasson, ne szavazzon ránk, de ne is blokkolja”

– mondta az ukrán elnök.

Zelenszkij csütörtökön Ungváron meglátogatta azt a klinikai központot, ahol az ukrajnai Donyeck, Harkiv és az oroszországi Kurszk megyei harcokban megsebesült ukrán katonákat rehabilitálják, hogy állami kitüntetéseket adjon át nekik, és találkozott a Harkivból, Melitopolból, Dnyipróból és Nyikopolból áttelepült vállalkozások képviselőivel is.

Zelenszkij arról is beszélt: nagyon fontos, hogy a vállalkozások és a munkavállalók Ukrajnában maradjanak és „segítsék Ukrajnát abban, hogy ebben az időszakban megőrizze stabilitását”. Az Ukrinform által idézett adatok szerint a teljes körű orosz invázió kezdete óta több mint 350 vállalkozás települt át Kárpátaljára a háborús övezetből és az ideiglenesen megszállt területekről, a többségük Ungvár, Beregszász és Munkács környékére.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.