Hatalomátvételre és etnikai tisztogatásra készültek egy szélsőjobboldali szervezet tagjai, Lengyelországban és Németországban fogták el őket
A terrorszervezet négy éve alakult meg, harci kiképzésen is részt vettek.
MTI
Őrizetbe vették egy szélsőjobboldali terrorszervezet nyolc feltételezett tagját a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban – közölte a német szövetségi ügyészség.
A Szász Szakadárok nevű terrorszervezet 2020 novemberében alakult meg, voltak közöttük kiskorúak is. A hatóságok beszámolója alapján egy 15-20 főből álló militáns csoportról van szó, gondolkodásmódjukat az antiszemitizmus és a rasszizmus jellemzi.
Az ügyészség szerint a szervezet tagjainak meggyőződése, hogy Németország az összeomlás szélén áll, és elutasítják a liberális demokratikus berendezkedést. A csoport a pontosabban meg nem határozott „X napon” át akarta venni a hatalmat Szászországban, hogy nemzeti szocialista kormányzati és társadalmi struktúrákat alakítson ki.
A hatóságok közleménye szerint a terrorszervezet etnikai tisztogatásra készült, így akarták a nemkívánatos személyeket eltávolítani. Harci kiképzéseken vettek részt, katonai felszereléseket szereztek be, és lőfegyverek használatát is gyakorolták.
Összesen 450 rendőr vett részt a gyanúsítottak elfogásában, húsz helyszínen tartottak házkutatást, a szervezet vezetőjét Lengyelországban találták meg.
Puccsot tervezett a német állam ellen az a csoport, amely egy német herceget tett volna meg államfőnek, és amelynek a hangadóit 2022 decemberében tartóztatta le a rendőrség. A Reichsbürger-perben három városban zajlanak tárgyalások, a csoporthoz közel kétszázan tartoztak, politikusok elrablása, a demokrácia megdöntése is szerepelt a terveik között.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.