Moszkva azt állítja, hogy nem kavartak a román elnökválasztásnál
A Kreml szerint divat nyugaton Oroszországot hibáztatni, ha történik valami.
hvg.hu
„Nem szokásunk beavatkozni a választásokba más országokban, különösen Romániában, és most sem áll szándékunkban” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken a Reutersszerint. Peszkov azt is elmondta, a Moszkva elleni vádak része annak a nyugati trendnek, amely szerint ha történik valami, először Oroszországot kell hibáztatni.
A szóvivőt azután kérdezték a román elnökválasztásról, hogy csütörtökön a román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) arról adott ki közleményt, hogy Romániát a választások tisztességes lebonyolítását veszélyeztető kibernetikai támadások érték. Azt is írták, hogy „Románia és más, keleti szárnyon lévő NATO-tagországok állami és nem állami szereplők, kiváltképpen Oroszország ellenséges kibertevékenységének célpontjaivá váltak, ami a romániai közbeszédet és társadalmi kohéziót próbálja befolyásolni”.
A TikTok-sztár Călin Georgescu előretörése a választáson felkeltette a román legfelsőbb védelmi tanács figyelmét is és lépéseket vár a hatóságoktól.
Vasárnap volt a román elnökválasztás első fordulója, amit meglepetésre a szélsőjobboldali és oroszbarát Calin Georgescu nyert a szavazatok közel 23 százalékának begyűjtésével. A második helyen Elena Lasconi végzett valamivel több mint 19 százalékkal.
A közvéleményt sokkolta az eredmény, Calin Georgescu támogatottságát a közvélemény-kutatások jóval alacsonyabbra becsülték, ráadásul a kampányát szinte csak a TikTokra korlátozta. A CSAT a csütörtöki rendkívüli ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a TikTok nem tartotta be a központi választási bizottság előírásait, és ezzel olyan mértékben juttatta előnyhöz az elnökjelöltek egyikét, hogy az a voksolás eredményét is befolyásolta.
A román alkotmánybíróságon is vitatják a választás eredményét. Az első fordulóban alulmaradt két jelölt, Christian Terhes és Sebastian Popescu nyújtott be panaszt. Popescu azt állítja, hogy Georgescu félrevezette a választókat, és az országon kívülről kapott támogatást a kampányához. Terhes pedig azzal érvel, hogy a román média szerint egy másik jelölt visszalépése közvetlenül a választás előtt összezavarta a választókat, és ez választási csalásnak minősülhet.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek, mely azzal az indokkal nem engedélyezte a szivárványos menetet, hogy abból könnyen Budapest Pride válhat.