Bocsánatot kért a dél-koreai elnök a hadiállapot kihirdetéséért
Felelősségéről még ezen a hétvégén szavazhat a parlament.
hvg.hu
Két perces nyilatkozatot adott ki Jun Szuk Jeol, Dél-Korea elnöke, mint mondta, a kormánypárt vezetőjeként az intézkedés saját kétségbeeséséből fakadt és azt ígérte, nem fog kibújni a jogi és politikai felelősség alól – számolt be a CNN.
„Mélységesen sajnálom, és őszintén elnézést kérek a polgároktól, akiket bizonyára nagyon megrázott a dolog” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy lépése bizonytalanságot és szorongást váltott ki a lakosságban.
Jun Szuk Jeol kedden késő este tévés beszédben hirdette ki a hadiállapotot az észak-koreai kommunista erők fenyegetésére hivatkozva, konkrét katonai fenyegetést azonban nem említett. Órákkal később tüntetők ezrei vonultak a parlamenthez, ahova rendőröket és katonákat vezényeltek. A dél-koreai ellenzék is felháborodott a hadiállapot kijelentésén, végül a parlament egyhangúlag megszavazta annak visszavonását, aminek az elnök eleget is tett.
Itt azonban nem ért véget a botrány, a hadiállapotot javasló védelmi miniszter hiába mondott le és kért bocsánatot, tettéért hazaárulással vádolják, Jun Szuk Jeol felelősségéről pedig a napokban szavaz majd a parlament.
Arról, hogy mi történt pontosan Dél-Koreában és hogyan erodálta el az elmúlt pár nap a kormányba vetett bizalmat, ebben a cikkünkben írtunk részletesen:
Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével, majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.