Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A 79 éves államfő októberi balesete után hétfőn erős fejfájásra panaszkodott.
Meg kellett műteni Lula brazil elnököt, aki októberben elesett az otthonában, és beütötte a fejét – írja a CNN.
Lulát hétfőn vitték be a Sao Pauló-i kórházba, miután erős fejfájásra panaszkodott. Az MRI-vizsgálat során kiderült, hogy koponyaűri vérzése van.
A brazil kormány közlése szerint az operáció sikeres volt, a műtét során eltávolították a 79 éves elnök agyában felgyülemlett vért, de egy ideig még az intenzív osztályon kell maradnia.
A brazil elnöknek a balesete miatt ideiglenesen kerülnie kellett a hosszú távú repülőutakat, így többek között a BRICS oroszországi csúcstalálkozójára sem tudott elutazni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.