„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A kórházban senki nem sérült meg, a helikopteren tartózkodó négy fő azonban nem élte túl a balesetet.
Négy ember meghalt Törökország délnyugati részén, amikor pénteken egy Mugla városban található kórház épületének csapódott egy mentőhelikopter – számolt be a Reuters. A légijármű éppen a kórháztól szállt fel, a fedélzetén a két pilóta mellett egy orvos és egy másik egészségügyi dolgozó tartózkodott, a balesetben mind a négyen életüket vesztették a török egészségügyi minisztérium közleménye szerint.
Idris Akbiyik regionális kormányzó arról beszélt a sajtónak, hogy a helikopter előbb a kórház negyedik emeletébe csapódott, majd a földre zuhant. Sem az épületben, sem a földön nem történt további sérülés.
Egyelőre vizsgálják, hogy mi vezetett a balesethez, az biztos, hogy a helikopter erősen ködös időben szállt fel. A helyszínen készült felvételeken az látszik, hogy a helikopter maradványai a közelben szétszóródtak, a balesethez pedig több mentőautó és tűzoltó érkezett.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.