Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A japán férfit amerikai fedett ügynök csalta lépre.
Sugárzó anyagok kereskedelmében bűnösnek vallotta magát egy feltételezett jakuzavezér egy New York-i bíróságon – tudósít a CNN.
A hatvanéves japán állampolgárságú Ebiszava Takesit egy fedett nyomozás során buktatták le: Mianmarból származó uránt és fegyverminőségű plutóniumot akart eladni egy személynek, akiről azt hitte, hogy iráni tábornok, és hazája atomfegyver-programjához akarja felhasználni a sugárzó anyagokat. Ebiszava a nemzetközi kábítószer- és fegyverkereskedelemmel kapcsolatos vádpontokban is elismerte bűnösségét.
Mint a CNN írja, Ebiszava 2021-ben az amerikai kábítószer-ellenes hivatal fedett ügynökének árulta el, hogy egy mianmari lázadó csoport vezetőjén keresztül sugárzó anyagokat tud beszerezni a fiktív iráni tábornok számára, a pénzből pedig fegyvereket vásárolnának. Az amerikai hatóságok a rá következő évben fogták el Ebiszavát, akit azzal vádoltak meg, hogy kábítószert akart terjeszteni az Egyesült Államokban, illetve amerikai gyártású föld-levegő rakéták beszerzésére készült.
Mianmarban 2021 óta polgárháború van. Az ország bővelkedik nyersanyagokban, köztük uránban, és jelentős kábítószer-termelőnek is számít emellett. Ebiszava a vádirat szerint a fedett ügynöknek olyan fotókat is átadott, amelyeken kőzetek voltak melléjük helyezett, sugárzást mérő Geiger–Müller-számlálókkal.
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a nukleáris anyagok nemzetközi kereskedelméért húsz évig terjedő szabadságvesztés adható.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.