Zelenszkij felajánlotta, hogy tűzoltókat küld Los Angelesbe
Az ukránok tudnak segíteni az amerikaiaknak az életmentésben – jelentette ki.
hvg.hu
Szombat esti beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felajánlotta, hogy tűzoltókat küld a tűzvésszel birkózó Los Angelesbe – írja a France24.
„Az ottani helyzet különösen nehéz, és az ukránok tudnak segíteni az amerikaiaknak az életmentésben” – jelentette ki, és azt is hozzátette, hogy már utasította is a belügyminisztert, hogy tegye meg erre a szükséges előkészületeket.
„150 tűzoltónk már készen áll az indulásra” – közölte.
A teljesen üres tűzcsapokon felül gondot okozott a szélvihar, azok pedig, akiknek elpusztult a házuk, még a biztosítóban sem reménykedhetnek.
Az Egyesült Államok Joe Biden elnök vezetésével Kijev legnagyobb háborús támogatója. Az amerikai kormány Moszkva 2022. februári inváziója óta több mint 65 milliárd dollár értékű katonai segélyt nyújtott Kijevnek.
A megválasztott elnök, Donald Trump azonban azt ígérte, hogy hivatalba lépése után „24 órán belül” megoldja a konfliktust. Ez a kijelentése az ukránokban olyan – nem feltétlenül alaptalan – félelmeket keltett, miszerint az új elnök a béke érdekében az agresszornak teendő engedményekre kényszerítené őket.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.