„Elborzadva és viszolyogva néztük a tárgyalását Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel” – írta Donald Trumpnak Lech Walesa és 38 másik egykori lengyel politikai fogoly a Reuters beszámolója szerint.
„Úgy ítéljük meg, hogy az az elvárása, miszerint hála és tisztelet járna az Egyesült Államoknak az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnának juttatott anyagi segítségnyújtásért, sértő” – írják.
„Hála az ukrán hősöknek jár, akik a szabad világ értékeinek védelmében ontják a vérüket” – tették hozzá.
A volt lengyel politikai foglyok a találkozó hangulatát a kommunista állambiztonsági szervek vallatásaihoz, illetve a pártállami bírósági tárgyalások hangulatához hasonlították.
Arra is felszólították az USA-t, hogy tartsa be az Ukrajnával szemben 1994-ben, a Szovjetunió összeomlását követően vállalt biztonsági garanciákat. A levél írói szerint ezek alapján az ukránoknak feltétel nélkül jár a támogatás, azt nem lehet gazdasági alkuk tárgyává tenni.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sietve, a sajtótájékoztatója megtartása nélkül távozott pénteken a Fehér Házból, miután szó szerint élő adásban veszett vele össze az amerikai elnök és alelnök. A közelmúlt diplomáciatörténetében példátlan, nagyon sok szempontból inkább a trash reality műfajába tartozó jelenetek után az európaiak (leszámítva természetesen Orbán Viktort és Szijjártó Pétert) egyértelműen az ukrán elnökkel vállaltak szolidaritást.