Már 28 halottja és több mint ezer sérültje van a hatalmas kikötői robbanásnak Iránban – videó, fotók
A helyszínen készült felvételek alapján borzalmas a pusztítás.
MTI
Legkevesebb 28-ra emelkedett a halálos áldozatok és több mint ezerre a sérültek száma annak a hatalmas robbanásnak a következtében, amely szombaton történt a dél-iráni Bandar-Abbász város kikötőjében – közölte vasárnap Vörös Félhold szervezet. Korábban a sajtó még 18 halottról és 800 körüli sérültről adott hírt.
A massive explosion rocked the port of Shahid Rajaee in southern Iran’s Hormozgan province. At least five people have been killed and more than 700 have been wounded, according to state media. An official suggested the fire was caused by chemical containers exploding
Hoszein Zafari, az iráni válságkezelő központ szóvivője az ILNA iráni hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a konténerekben – feltehetően nem megfelelően – tárolt vegyi anyagok robbanhattak fel. Zafari szerint a válságkezelő központ vezetője korábbi helyszíni ellenőrzések során figyelmeztette a kikötőt, és jelezte, hogy veszélyt jelenthetnek az ott tárolt anyagok.
Az iráni kormány szóvivője annyit közölt: bár nem kizárt, hogy a vegyi anyagok okozták a robbanást és az azt követő tüzet, egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, mi állt pontosan a háttérben. Az állami televízió kizárta, hogy valamilyen energetikai infrastruktúra miatt következett be a robbanás, illetve, hogy az energetikai infrastruktúra károsodott volna. Maszúd Peszeskján iráni elnök elrendelte, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben.
A Sahíd Radzsí nevű kikötő az Iránba irányuló konténerszállítmányok fő rakodóhelye, ahol évente mintegy 80 millió tonna árut kezelnek, emellett olajtartályokkal és egyéb petrolkémiai létesítményekkel is rendelkezik. Az iráni védelmi minisztérium szerint semmiféle katonai szállítmányt nem tároltak a kikötőben.
A közösségi médiában közzétett videókon sűrű, fekete füst gomolygott a robbanás után.
AFP
A robbanás után keletkezett tűz oltása még vasárnapra virradóra is zajlott, helikopterekről és repülőgépekről zúdítottak vizet a lángokban álló területre.
AFP
AFP
Több kilométeres körzetben betörtek az épületek ablakai a detonáció erejétől, és a robajt a kikötőtől 26 kilométerre délre fekvő Kesm szigetén is hallani lehetett.
AFP
AFP
Az áruforgalmat leállították a kikötőben a robbanás után, amely azon a napon történt, amikor Irán megkezdte a nukleáris tárgyalások harmadik fordulóját az Egyesült Államokkal Ománban.
A hajózási biztonsággal foglalkozó Ambrey brit magáncég korábban közölte: az eset hátterében az állhat, hogy nem megfelelően kezelhették a ballisztikus rakéták előállításhoz szánt szilárd üzemanyagot, amely márciusban érkezett a kikötőbe. Az Ambrey értesülései szerint ammónium-perklorát érkezett két hajón Iránba Kínából. A szállítmányokról először a Financial Times adott hírt januárban.
Az utóbbi években több, olykor halálos áldozatokkal is járó incidens történt Iránban különböző energetikai és ipari létesítményeknél.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.