Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Ryanair Milánóba tartó egyik járatának, miután a viharos időben olyan heves turbulenciába került, hogy a fedélzetén többen megsérültek.
A repülőgép Berlinből szállt fel szerda este, és az attól több mint 600 kilométerre fekvő dél-németországi Memmingenben landolt az útját megszakítva. A bajor rendőrség közleménye szerint a pilóta a rossz időjárási körülmények miatt döntött úgy, hogy megszakítja a járat útját.
Biztonságban tette le a gépet, ám addigra az utasok közül kilencen megsérültek. Hárman közülük – két nő és az egyikük kétéves gyereke – kórházba került, a többieket a helyszínen látták el.
A Ryanair azt közölte, hogy a pilóta még a leszállás előtt orvosi segítséget igényelt.
Az utasokat egy másik repülőjárattal vitték volna tovább, a légügyi hatóság azonban nem engedélyezte a felszállást, így végül busszal juthatnak el Milánóba.
(Reuters)