Megtalálták az Air India lezuhant gépének második fekete dobozát is

A baleset kivizsgálásának jelentése három hónapon belül készül el az illetékes miniszter szerint.

  • MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu
Megtalálták az Air India lezuhant gépének második fekete dobozát is

Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is – közölte vasárnap késő este P.K. Mishra, Narendra Modi indiai miniszterelnök főtitkára.

A két, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készülék közül az elsőt pénteken találták meg.

India szövetségi polgári légiközlekedési minisztere, Ram Mohan Naidu Kinjarapu korábban azt közölte, hogy a baleset kivizsgálásának jelentése három hónapon belül készül el.

A The Hindu című indiai lap szerint a fekete dobozok adatainak letöltése és elemzése négy-öt napig is eltarthat. Már több nemzetközi nyomozó hatóság képviselői is megérkeztek Ahmedabadba, hogy segítsenek az illetékes indiai szervezetnek (AAIB) a baleset kivizsgálásában.

A Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgép csütörtökön 242 utassal és személyzettel a fedélzetén Ahmedabadból a londoni Gatwick repülőtérre indult, de közvetlenül a felszállás után balesetet szenvedett. A jelenlegi információk szerint a gép alig 200 méteres magasságig emelkedett, miközben a pilóta azt jelentette, hogy veszítenek a tolóerőből.

A balesetben legkevesebb 279 ember életét vesztette. A fedélzeten tartózkodók mellett – akik közül csak egyetlen ember élte túl a katasztrófát – legalább 38 ember halt meg a földön, amikor a repülőgép egy lakóövezetbe zuhant.

A baleset oka egyelőre tisztázatlan. A nyomozók a repülési adatrögzítők kiértékeléséből remélnek eredményeket. Az indiai repülőgép-balesetek kivizsgálásával foglalkozó hatóság (AAIB) alapos vizsgálatot indított – közölte Modi tanácsadója, P.K. Mishra. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) is vizsgálja a balesetet.

Milyen csoda kellett ahhoz, hogy megmeneküljön az Air India-katasztrófa egyetlen túlélője?

A 40 éves brit férfinak sikerült élve kikászálódnia repülőgép roncsai közül, miután az Ahmedabadból Londonba tartó járat kevesebb mint egy perccel a felszállás után csütörtökön lezuhant. 241-en nem voltak ilyen szerencsések, ők mind meghaltak. Szakértők szerint gyorsan kellett cselekednie, hogy kihasználja a valószínűtlen esélyt arra, hogy életben maradjon.

Kormány: Bezzeg a Pride-ra van pénz!

A kormány arra reagált, hogy Karácsony Gergely bejelentette: a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.