Vegyen azonnal egy lottószelvényt – ezt tanácsolta egy repülőgépbelesetekkel foglalkozó volt nyomozó Vishwash Kumar Rameshnek, az Air India-katasztrófa egyetlen tűlépőjének. Tony Cable a The Guardiannak próbálta meg elmagyarázni, hogyan menekülhetett meg a 40 éves brit férfi, amikor a gép többi utasa és a személyzet is életét vesztette a katasztrófában.
Valóban csodának tűnhet, hogy Ramesh kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, de észszerű magyarázatot is lehet találni rá, a férfi ugyanis a Boeing 787-8 Dreamliner 11A ülésén ült. Ez egy vészkijárati ülés közel a gép elejéhez és a törzs egyik legerősebb részéhez, az úgynevezett szárnydobozhoz.
A felszállás után alig fél perccel bekövetkező becsapódásnál a férfi is azt hitte először, hogy meghalt, de miután tudatosodott benne, hogy él, észrevett egy nyílást a gép törzsén, ahol, miután kioldotta a biztonsági övét, át tudott mászni. Az nem világos, hogy ez a nyílás az ajtó volt, vagy esetleg a géptörzs egy repedése.
Ramesh előtt nem voltak ülések, hiszen vészkijárati helyen ült, így ez a tér is azt jelentette, hogy több menekülési lehetősége volt, mint a többi utastársának. Ez lehetett az oka annak is, hogy míg az előtte ülő utasok az ütközéskor összenyomódhattak, ő elkerülte ezt, magyarázta a lapnak egy másik szakértő, John McDermid, aki úgy gondolja, hogy a férfi életben maradásában szerepet játszhatott, hogy olyan helyen ült, ahol nemcsak a géptörzs, hanem a szárny szerkezete is védte az összenyomódástól. A szakértő azt feltételezi, hogy az ütközés meglazította az ajtót, amelyet a férfi aztán egy rúgással ki tudott nyitni, és kijuthatott rajta.

Csakhogy a menekülés előtt már ahhoz is szerencse kellett, hogy túlélje a becsapódást. Márpedig a túlélést egy ilyen esetben, amikor egy üzemanyaggal teli repülőgép lakott környéken csapódik be, nem igazán valószínűsítik a szakértők sem. Ezért is nevezte csodának, hogy bárki is túlélte a balesetet egy másik, tűzvédelmi és evakuálási szakértők, Ed Galea. A The Guardiannek azt mondta, szerencse kellett ahhoz, hogy Ramesh túlélje a becsapódás okozta traumát, hogy nem sérült meg súlyosan a balesetben, és hogy közvetlenül a vészkijárat mellett ült.
A szakértő, aki korábban vizsgált már repülőgép-szerencsétlenségeket, azt mondja, tapasztalata szerint a kevésbé pusztító erejű baleseteknél nagyobb eséllyel élték túl a szerencsétlenséget azok az utasok, akik a vészkijárattól számítva öt soron belül ültek, míg azok, akik öt soron túl kaptak helyet, nagyobb eséllyel haltak meg. Elmondása szerint ő mindig igyekszik a vészkijárattól öt soron belül helyet foglalni.
Ed Galea szerint nem kizárt, hogy más utasok is túlélték a becsapódást, de túl komoly sérülést szenvedtek ahhoz, hogy kimeneküljenek, esetleg nem voltak elég közel a kijárathoz. Rameshnek nemcsak szerencséje volt az ülésével, de gyorsan is kellett cselekednie, hiszen, ha nem jut ki a gépből, nagy eséllyel ő is odaveszett volna a tűzben.
Az Air India Londonba tartó járata csütörtökön zuhant le az indiai ahmadábádi Sardar Vallabhbhai Patel nemzetközi repülőtér közelében. A fedélzeten található 242 fő közül egyedül Ramesh élte túl a katasztrófát. A gép egy orvosszállónak ütközött, az épületben tartózkodó áldozatokkal együtt legalább 265-en vesztették életüket a szerencsétlenségben.