„Díszítőelemként” nem akar a román kormány része lenni az RMDSZ

Az előzetes koalíciós tárgyalások alapján a magyar párt nem kapna érdemi politikai befolyást biztosító tárcákat.

  • hvg.hu hvg.hu
„Díszítőelemként” nem akar a román kormány része lenni az RMDSZ

Kérdéses, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részt vesz-e a következő koalíciós kormányban, ugyanis nem akar politikai befolyás nélküli díszítőelemként szerepelni a kabinetben – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán a francia RFI rádió román adásának.

A pártelnök közölte: a három hete tartó informális egyeztetések során a két nagy párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) már leosztotta egymás között a főbb tárcákat, és az eddig ellenzékben lévő, a tárgyalásokon szintén részt vevő Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) is biztosított magának négy miniszteri pozíciót. Az RMDSZ a tárgyalások jelen állása szerint a – várható költségvetési megszorítások által érzékenyen érintett – fejlesztési, illetve a kulturális minisztériumot vezethetné, csakhogy ezzel a magyar pártnak nem lenne érdemi ráhatása a stratégiai döntések alakítására. A törvénytervezeteket „láttamozó” tárcák mind a többi párt kezében lennének, miközben a népszerűtlen intézkedések miatt a szavazók „nekik is benyújtanák majd a számlát”.

A koalíció stratégiáját illetően már most is kisebbségi állásponton maradt az RMDSZ – mondta Kelemen Hunor, aki szerint a PSD és a PNL keddre már abban is megállapodott, hogy a ciklus során felváltva adják majd a miniszterelnököt. Csakhogy Kelemen szerint ez a „politikai vetésforgó” alapvető hiba, ami rontja a kormányfő tekintélyét, és amiről 2022–2024 során – amikor ugyanez történt – már kiderült, hogy rossz megoldás, hiszen csődbe vitték Romániát. Szerinte jobb lett volna, ha ebből okulva a költségvetési hiány lefaragását célzó, fájdalmas intézkedéseket most egy magabiztos, eltökélt politikai kormány hajtja végre, amelynek amúgy is kevés az esélye, hogy a várható társadalmi elégedetlenség közepette talpon maradjon a 2028-as választásokig, tehát valamilyen változásra a kormány struktúráját illetően mindenképpen szükség lesz később.

Az álláspontját – magyarázta – a tárgyalásokon meghallgatták, de érvényt nem tudott neki szerezni, mivel a PSD és a PNL az RMDSZ nélkül, pusztán az USR-rel együtt is kényelmes többséggel bírnak, így a magyar párt együttműködésére nincs feltétlenül szükség.

A kormányalakítási tárgyalások végén valamennyi párt tárgyalóküldöttsége bemutatja saját pártjában, mit sikerült elérnie, ezt teszi majd az RMDSZ is, és közösen eldöntik, hogy az adott feltételek között belépnek-e a kormányba – közölte Kelemen Hunor.

Az RMDSZ a decemberi parlamenti választások nyomán alakult, Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondása óta ügyvivőként működő PSD–PNL–RMDSZ-kormányban a pénzügyminisztériumot és a fejlesztési tárcát vezeti. Szerdán Tánczos Barna ügyvivő pénzügyminiszter azonban kijelentette, hogy várhatóan nem ő utazik az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsnak (ECOFIN) brüsszeli ülésére, mert nem ő lesz Románia pénzügyminisztere. A tisztséget ugyanis a PNL kapja meg.

Nicusor Dan román államfő csütörtökre hívta kormányalakítási egyeztetésekre a parlamenti pártok küldöttségeit. Várhatóan ezt követően bejelenti döntését, hogy kit bíz meg kormányalakítással. A miniszterelnök-jelöltnek az alkotmány szerint tíz napja lenne arra, hogy az új kormány programját és összetételét elfogadtassa a parlamenttel, de a bizalmi szavazást várhatóan már hétfőn megrendezik, mert az ügyvivő kormány mandátuma pénteken lejár.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.