Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Moszkva Németország közvetlen hadba lépésének tekintené a Taurus típusú cirkálórakéták Ukrajnába szállítását – írja a Reuters.
Putyin ezt azzal indokolta, hogy szerinte a Taurus rakéták célpontjainak kijelöléséhez és kilövéséhez Ukrajnának nyugati műholdas hírszerzésre és német katonákra lenne szüksége. „Mi ez, ha nem Németország bevonása az Oroszországgal szembeni közvetlen fegyveres konfliktusba? Ezt nem lehet másként nevezni” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy annak sem lenne hatása a háború végső kimenetelére, ha Németország valóban leszállítaná a Taurusokat.
Arra a kérdésre, hogy hajlandó-e beszélni Friedrich Merz német kancellárral, Putyin azt mondta, nyitott a tárgyalásra. „Ha a kancellár fel akar hívni, és beszélni akar, ezt már sokszor elmondtam, nem utasítunk el semmilyen kapcsolatot” – jelentette ki.
Az orosz elnök azonban hozzátette, hogy nem tartja Németországot semleges közvetítőnek az ukrajnai háborúban, tekintettel a német tankok jelenlétére a fronton. „Mi Németországot, sok más európai országhoz hasonlóan, nem semleges államnak tekintjük, hanem Ukrajnát támogató félnek, sőt, bizonyos esetekben talán cinkosnak ezekben az ellenségeskedésekben” – fejtette ki.
Merz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május végi berlini látogatása során jelentette be, hogy Németország elmélyíti katonai együttműködését Ukrajnával azáltal, hogy támogatja a háború sújtotta országban gyártott nagy hatótávolságú rakéták beszerzését. A megegyezésről szándéknyilatkozatot adtak ki, amelyben rögzítették, hogy nem lesz korlátozás a fegyverek hatótávolságára vonatkozóan.
Boris Pistorius német védelmi miniszter június elején azonban már arról beszélt, hogy Németország Kijev többszöri kérése ellenére sem fontolgatja a több mint 500 kilométer hatótávolságú Taurus cirkálórakéták szállítását Ukrajnának.