A párkányi Vadas fürdő nemrég egy posztban azt a tájékoztatást adta, hogy „a közegészségügyi hivatal előzetes információi szerint a Naegleria fowleri nevű agyevő amőba jelenlétét nem sikerült kimutatni a medencéikben”. Hozzátették: még várják a hivatalos állásfoglalást arról, hogy újra kinyithatnak-e.
Néhány napja annak, hogy kórházba szállítottak egy tizenegy éves kisfiút, aki a gyanú szerint a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett meg egy ritka, halálos parazitával. A gyermek a kezelés ellenére életét vesztette. Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat közölte a létesítménnyel, hogy amíg a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok tartanak, nem nyithatnak ki.
A betegséget okozó agyevő amőba rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőződéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson. Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.