Alagutat akart ásni az a fiú, aki homokba fulladt a Róma melletti strandon
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
HVG
Közel háromnegyed órába, 40 percbe telt, amíg megtalálták a 17 éves Riccardo B. holttestét a Rómától mintegy 90 kilométerre található Montalto di Castro tengerpartján – írja a La Repubblica.
A fiú alagutat akart ásni a homokba, ám miközben a másfél méter mély lyukban dolgozott, a homok beomlott, maga alá temette és B. megfulladt. Mindez ráadásul úgy történt, hogy senki nem vett észre semmit.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
A szemtanúk nem hallották B.-t kiáltani, ráadásul a beomlott homok az általa ásott gödröt is betemette, így szó szerint elnyelte a föld, és hiába kutatott utána az apja és más strandolók, már csak a holttestét találták meg.
Az újraélesztésére tett kísérletek eredménytelenek voltak, az időközben kiérkezett mentők sem tudtak már segíteni a fiún.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.