Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Két hete 50 napos határidőt adott Moszkvának a tűzszünet elérésére, de mivel nem lát előrelépést, azt se várná ki az Egyesült Államok elnöke az újabb szankciók bevezetésével.
Nem várja ki azt az ötven napot, amit két hete adott Vlagyimir Putyin orosz elnök számára az ukrajnai harcok beszüntetésére – jelentette be skóciai látogatásán Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke.
„Csalódtam Putyin elnök úrban, mert bíztam benne, hogy meg tudunk állapodni két hónappal ezelőtt” – mondta, hozzátéve, hogy az eredeti ötven nappal nagyvonalú akart lenni, de mivel azóta semmilyen előrehaladást nem tapasztal orosz oldalról, már nem látja értelmét ennek a gesztusnak, ezért nem is várja ki az ötven napot. „Nincs értelme várni” – fogalmazott Trump, miután elmondta, hogy hiába folytak jól a megbeszélések közte és Putyin között, mivel az orosz elnök a tárgyalások után „kisétált, és elkezdett rakétákat lőni ukrán városokra, mint amilyen Kijev, és sokakat megölt egy idősek otthonában vagy miben; szanaszét hevertek a testek az utcán” – idézi az elnök szokásosan nyers megfogalmazását tudósításában a BBC.
Miután türelmetlenségének hangot adott, újságírói kérdésre új határidőt tűzött ki. Eszerint tíz-tizenkét napot vár még az újabb szankciókkal, amelyekkel Oroszország külkereskedelmére tervez csapást mérni. Ez durván kétharmadával rövidíti az eredeti bejelentés alapján mához képest hátralévő időtartamot.
A határidő eredetileg arra vonatkozott, hogy amennyiben Moszkva azután is folytatja az Ukrajna elleni támadását, minden olyan országra százszázalékos kereskedelmi vámot vethet ki az Egyesült Államok, amely Oroszországtól importál. „Száz százalék lesz. Ilyen egyszerű” – utalt a megváltozott időre szóló fenyegetés tartalmának változatlanságára az amerikai elnök.
Trump Skóciai látogatásán már futólag a gázai krízis kapcsán is megszólalt:
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.