A gázai polgári védelem szerint legalább 30 embert lelőttek, miközben segélyre várakoztak

Állításuk szerint a halálos áldozatok mellett több százra tehető a sebesültek száma.

  • HVG HVG
A gázai polgári védelem szerint legalább 30 embert lelőttek, miközben segélyre várakoztak

A Hamász által működtetett polgári védelmi ügynökség szerint szerdán az izraeli fegyveres erők legalább harminc, segélyre várakozó embert megöltek, valamint mintegy háromszáz megsebesítettek. Mohammed Abu Salmiya, a gázai al-Shifa Kórház igazgatója később arról számolt be, hogy 35 halálos áldozatot hoztak be hozzájuk, majd az intézmény később közölte, hogy legalább 48 palesztin veszítette életé.

Más források szerint hat palesztint öltek meg szerda reggel a Gázai Humanitárius Alapítvány (Gaza Humanitarian Foundation, GHF) segélyközpontja közelében, Rafah városánál, míg a szervezet tagadta, hogy ilyen incidens történt – írja a BBC.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) elismerték, hogy „figyelmeztető lövéseket” adtak le, miután a zikimi határátkelőhelytől nem messze a segélyszállító teherautók körül emberek gyűltek össze, de azt állítják, hogy halálos áldozatokról nincsenek információk. Izrael kijelentette, az incidens részleteit „még vizsgálják”.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala szerint az izraeli hadsereg május vége óta több mint 1000 palesztint ölt meg élelmiszersegélyre való várakozás közben. A Hamász által vezetett gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint pedig több mint 150 palesztin, köztük 89 gyermek halt meg alultápláltság következtében 2023 ősze óta.

Csütörtökön Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja Izraelbe utazik, hogy megvitassa a gázai humanitárius helyzetet.

Trump és Macron Netanjahuval szemben – egyre nagyobb a nyomás Izraelen a gázai humanitárius helyzet miatt

A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt. De a politika és az ideológia felülírja az ország nemzetbiztonsági érdekeit, akadályozva a konfliktus lezárását.