Kilenc disznófejet találtak kedden mecsetek előtt a párizsi régióban – közölte a párizsi rendőrség vezetője, Laurent Nunez a Guardian cikke szerint. Öt fejet belvárosi mecsetek előtt találtak, míg négyet az agglomerációban. Nem zárták ki, hogy még további esetek is lesznek. A rendőrség rasszizmusból és vallási előítéletekből fakadó uszítás miatt indított nyomozást.
A rendőrség arról is beszámolt, hogy néhány disznófejre a francia elnök, Emmanuel Macron vezetékneve volt kékkel írva.
Bruno Retailleau belügyminiszter felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte az incidenseket és kijelentette, „azt akarom, hogy muszlim honfitársaink békében gyakorolhassák hitüket”.
A francia belügyminisztérium júliusi közlése szerint Franciaországban 2025. januárja és májusa között 75 százalékkal nőttek a muszlimellenes incidensek az egy évvel korábbihoz képest, a bántalmazások száma pedig megháromszorozódott.
Laurent Nunez szerint a mostani esetek hasonlóságokat mutatnak korábbi bűncselekményekkel és nem kizárt, hogy külföldi beavatkozásról van szó. Június elején három szerbet vádoltak meg azzal, hogy megrongáltak egy holokauszt-emlékművet. A nyomozók azt gyanítják, hogy Oroszország áll az eset mögött.
Két évvel ezelőtt pedig a párizsi és az elővárosi házak falára Dávid-csillagokat festettek. Akkor moldáv állampolgárokat azonosítottak elkövetőként és az is kiderült, hogy orosz nyelven kapták az utasításokat egy külföldi személytől.