Első fokon elbukta Heinrich Pecina a pert, amit egy oknyomozó portál ellen indított

A Népszabadság beszántásával elhíresült osztrák vállalkozó szerint ő nem közszereplő, míg a Dossier szerint az. A bíróság első fokon nem Pecinának adott igazat.

  • HVG

Elutasította első fokon a Bécsi Büntetőbíróságon Heinrich Pecina keresetét, amit a Dossier osztrák oknyomozó portál ellen indított – írja a Der Standard. Az osztrák üzletember, – akinek kulcsszerepe volt a Népszabadság bedöntésében – azért citálta a bíróság elé a Dossier-t, mert Ausztria orbinálódásáról szóló anyagában megnevezte őt, amikor felidézte a magyar sajtóviszonyok átalakításával kapcsolatban.

A nagyvállalkozó azzal érvelt, hogy nem közszereplő, ám a szerkesztőség szerint nagyon is az, hiszen pénzét nem ritkán politikai célokra használja fel. Pecina fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Heinrich Pecina Vienna Capital Partners nevű cégével először a BorsodChem felvásárlásakor bukkant fel Magyarországon, később kulcsszerepet vállalt a Mediaworks megalapításában. A Mediaworks azt követően jött létre, hogy a versenyhatóság nem engedélyezte a Ringier és az Axel Springer fúzióját, a cégcsoport csak azt követően egyesülhetett, hogy egyes termékeiket egy újabb cégbe tették át. Ezek között volt a Nemzeti Sport, a megyei napilapok és a Népszabadság is, utóbbit két évvel a Mediaworks létrejötte után egyik napról a másikra bezárták. Ezt követően a VCP eladta tulajdonrészét Mészáros Lőrincnek, majd többi magyarországi érdekeltségeiből is kiszállt. A G7 akkoriban arról írt, hogy négymilliárd forintot kereshetett csak a médiaügyleten Pecina.

Az osztrák üzletember múltja nem csak emiatt nem makulátlan: az osztrák Hypo Bank körüli csalási ügyben kétszer is elítélték hazájában.

Hozzászólások