Zsinórban a második éjszaka kellett lezárni a dán légteret

De péntek kora reggel már újranyitották.

  • MTI

Pénteken kora reggel újranyitották a dán Aalborg repülőtér feletti légteret, miután azt már második éjszaka kellett rövid időre lezárni feltételezett dróntevékenység miatt – közölte a rendőrség.

Az Aalborg repülőtér feletti légteret pénteken hajnali fél egykor újranyitották, miután dróntevékenység gyanúja miatt csütörtök este, röviddel háromnegyed tíz előtt lezárták – áll a rendőrségnek az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében.

Előző este a polgári és katonai célokat egyaránt szolgáló légikikötőt mintegy három órára kellett lezárni a légterében tartózkodó drónok miatt. Néhány nappal korábban az ország fő koppenhágai repülőterét is lezárták a biztonsági aggályokat felvető drónészlelés miatt. A dán védelmi miniszter még az első aalborgi eset kapcsán csütörtökön azt mondta: az éjszakai drónmozgások olyan hibrid támadások, amelyek katonai és titkos taktikákat ötvöznek, és a félelemkeltés a céljuk.

Dán tisztviselők szerint továbbra sem világos, hogy ki áll az incidensek mögött, és Dánia még nem döntött arról, hogy életbe lépteti-e a NATO 4. cikkét, amely lehetővé teszi a tagok számára, hogy konzultációt kérjenek bármilyen biztonsági aggály esetén.

Hozzászólások