Fred Ramsdell épp túrázni és kempingezni volt a feleségével, amikor kiderült, hogy ő az egyike annak a három tudósnak, akik idén orvosi Nobel-díjat kaptak. Amiatt, hogy éppen a vadonban tartózkodott, pedig volt egy kis közjáték, amikor meghallotta, hogy felesége felsikolt, azt hitte, hogy egy grizzlymedve tűnt fel a közelben. Szerencsére hamar tisztázódott a helyzet.
Thomas Perlmann, a Karolinska Intézet Nobel-bizottságának főtitkára elmondta, ugyan hétfőn volt a bejelentés arról, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia megosztva ítélte oda az elismerést Mary E. Brunkownak, Fred Ramsdellnek és Szakagucsi Simonnak a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért, svéd idő szerint csak kedden reggel tudta felvenni a kapcsolatot az amerikai immunológussal.
Mint elmondta, a házaspár éppen visszafelé tartott a szállodájukba, amikor megálltak, hogy megjavítsanak valamit az autójukon, és amikor felesége Ramsdell bekapcsolta a mobilját, és meglátta az üzeneteket „Még a vadonban voltak, és mivel sok arrafelé a grizzlymedve, ezért eléggé megijedt, amikor a felesége felkiáltott. Szerencsére ennek a Nobel-díj volt az oka” – nyilatkozta a Reutersnek Perlmann, aki szerint a kutató a hír hallattán nagyon boldog volt, hiszen egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen megtiszteltetésben részesül.
A bejelentések a múltban sem mindig zajlottak zökkenőmentesen: Bob Dylan sokáig nem igazán akart foglalkozni azzal, hogy 2016-ban ő kapta az irodalmi Nobel-díjat, míg 2011-ben csak később derült ki, hogy egy díjazott néhány nappal korábban meghalt.