Moszkva szerint veszélyes úton jár Moldova, amikor új katonai stratégiájában Oroszországot nevezi meg fő fenyegetésnek. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Kisinyov ezzel „barátságtalan és konfrontatív” politikát folytat, amely hosszú távon semmi jót nem hozhat az országnak - írja a TASSZ orosz hírügynökség.
Peszkov emlékeztetett arra, hogy „egy másik ország” már korábban elkövette ugyanezt a hibát, és az komoly következményekkel járt számára – noha nem nevezte meg, melyik államra gondolt. Hozzátette: Moldova vezetése tévesen úgy véli, hogy az európai kapcsolatok építése Oroszország teljes elutasítását jelenti.
Maia Sandu elnök pártja, az EU-barát PAS a szavazatok csaknem 50 százalékát megszerezte, ezzel önállóan is többsége lesz a moldáv parlamentben az orosz beavatkozás gyanújával terhelt választási kampányt követően.
A feszültséget a moldovai kormány október 8-án elfogadott új katonai stratégiája váltotta ki. A dokumentum 2035-ig határozza meg az ország védelmi irányvonalát, és kifejezetten Oroszországot nevezi meg a fő biztonsági fenyegetésként. Moldova kormány a GDP 1%-át fordítaná honvédelemre, növelné a hadsereg létszámát és képességeit, valamint az EU és NATO normákhoz való közelítést célozza.