Köröket vert a liberális jelölt a szélsőjobboldal favoritjára, itt a bukaresti főpolgármester-választás eredménye

A Nicursor Dan államfővé választása miatt kiírt időközi választás győzteséről ugyanakkor közismert, hogy nincs jóban a volt főpolgármesterrel.

  • HVG

A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) által támogatott Ciprian Ciucu (képünkön) nyerte magasan a bukaresti főpolgármester-választást – írja a román sajtó.

Ciucu győzelme ráadásul a korábbi szorosnak ígérkező versenyhez képest elsöprőnek is tekinthető, a szavazatok 36,17 százalékát söpörte be, míg a második helyen álló Anca Alexandrescu, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) favoritja 21,94 százalékot kapott.

Bukarest főpolgármestert választ – visszavágóra készül a szélsőjobb, Simion embere lehet a befutó

A bukarestiek az elnökválasztást nyert Nicusor Dan helyett választanak új városvezetőt december 7-én. A közvélemény-kutatási adatok szerint szoros eredmény várható, és ha a részvételi arány alacsony marad, George Simion emberéé lehet Románia legfontosabb közigazgatási posztja.

Harmadik helyen végzett a másik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt jelöltje, Daniel Baluta (20,51%) és csak negyedik lett a Nicusor Dan által létrehozott, Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által támogatott Catalin Drula (13,90%).

Az eredmény önmagában is túlmutat a bukaresti főpolgármesterségen, hiszen a liberális párt által támogatott Ciucu győzelmével az emberek az ország miniszterelnökének, az utóbbi időben meglehetősen ingatag széken ücsörgő Ilie Bolojannak is bizalmat szavaztak. Más eredmény esetén ugyanis könnyen lehet, hogy az egyszerre pártelnök és kormányfő Bolojannak távoznia kellett volna mindkét pozíciójából.

Kevésbé lehet boldog az eredménytől Nicusor Dan, aki nem csak hazai terepen szenvedte el az első komoly politikai vereségét azáltal, hogy a jelöltje a futottak még kategóriába került, de ráadásul az emberek egy olyan emberre voksoltak, akivel az államfő viszonya leginkább feszültnek jellemezhető. Ciucu ugyanis korábban a bukaresti hatodik kerület polgármestereként rendszeresen konfrontálódott a korábbi főpolgármesterrel, Dannal.

Ha már a politikai vereségeknél tartunk, a szélsőjobboldal is halmozni látszik őket, George Simionnak ez például már a második, tavasszal alulmaradt Dannal szemben az államfői székért folytatott versenyben, most pedig a jelöltje kikapott a bukaresti főpolgármester-választáson is.

Ugyanakkor tény, hogy sem az AUR-nak, sem Calin Georgescunak nem volt igazán erős bázisa a román fővárosban, ráadásul láthatóvá váltak a Simion és Georgescu közötti ellentétek, ami szintén éreztethette hatását az AUR támogatottságán. Mindezek ellenére a november végi közvéleménykutatások stabil második befutónak mérték Alexandrescut, akit csak egy hajszállal előzött meg a végül harmadik helyen végző Baluta.

(via Adevarul, G4)

Hozzászólások