„Egyáltalán nem zárom ki” – válaszolta az amerikai elnök az NBC Newsnak adott interjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy számol-e a Venezuela elleni háború lehetőségével.
Donald Trump kedden jelentette be, hogy tengeri blokádot von Venezuela köré annak érdekében, hogy fokozza a nyomást Nicolás Maduro rezsimjén. Az amerikai haditengerészetnek a térségben tartózkodó egységei már a múlt héten lefoglaltak egy venezuelai tankert, és a washingtoni vezetés 28 kisebb hajó ellen rendelt el légicsapásokat, amelyeknek már legalább száz ember esett áldozatul az elmúlt hónapokban.
https://hvg.hu/360/20251212_maduro-trump-venezuela-olaj-szankciok
Trump most arról is beszélt, hogy további olajszállítók lefoglalására készülnek. Amikor megkérdezték tőle, hogy ezt mikor hajtják végre, így válaszolt: „Attól függ. Ha elég ostobák ahhoz, hogy kihajózzanak, akkor az egyik kikötőnkbe vezet az útjuk”.
Az elnök azt ugyanakkor nem akarta elismerni, hogy Nicolás Maduro megbuktatása lenne a célja. „A világon mindenkinél jobban tudja, hogy mit akarok” – üzent a venezuelai vezetőnek az amerikai elnök.
A háború lehetőségének lebegtetése jelentős lépés Trump részéről, hiszen tavaly azzal kampányolt, hogy képes lesz távol tartani a külpolitikai konfliktusoktól az Egyesült Államokat. És még néhány hónapja is egészen szemérmetlen módon pályázott a Nobel-békedíjra.