Svájci ügyészek közölték, hogy bűnügyi vizsgálatot indítottak annak a bárnak a francia vezetői ellen, ahol egy tűzvészben 40 ember halt meg – írja a BBC. A crans-montanai Le Constellationban szilveszterkor kitört tűzben további 119 ember sérült meg.
A bár francia menedzsereit gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlanságból elkövetett testi sértéssel és gondatlanságból elkövetett gyújtogatással gyanúsítják – közölte Wallis kanton ügyészsége szombat délután kiadott közleményében.
A rendőrség korábbi közlése szerint egy 21 és egy 16 éves svájci nő, valamint egy 18 és egy 16 éves svájci férfi holttestét azonosították elsőként, és adták vissza családjaiknak, a többi áldozat azonosítása még folyamatban van. Korábban megjelentek híradások egy olasz golfozóról, aki szintén életét veszthette a tűzben, ezt az információt viszont svájci és olasz tisztviselők eddig nem erősítették meg.
A tüzet az előzetes vizsgálat szerint az okozhatta, hogy a pezsgősüvegekbe állított csillagszórókat túl közel vitték a gyúlékony mennyezethez.
Guy Parmelin svájci elnök az ország által „az ország által átélt egyik legsúlyosabb tragédiának” nevezte az esetet és öt napos gyászt hirdetett az országban.
A halottak és eltűntek között sok a tinédzser, ami annak köszönhető, hogy az alkoholfogyasztás 16 éves korhatára miatt a Le Constellation népszerű volt a fiatalabb közönség körében.
Korábban egy svájci lap elérte a bár tulajdonosát, aki arról beszélt, hogy minden szabálynak megfeleltek és a rendszeres ellenőrzéseken is jól teljesítettek. Tíz év alatt háromszor is ellenőrizték a helyet, mondta a lapnak, azonban az újság kiemelte: Wallis kanton jogszabályai szerint ez nem elegendő. A törvény szerint a közönség számára nyitott, illetve különleges kockázatot jelentő épületekben az ellenőrzéseket „minden évben” meg kell tartani. Arra a kérdésre, hogy milyen ellenőrzések történtek az üzletben, a községi hatóság – melynek irodái az ünnepek alatt zárva tartottak – nem válaszolt.
Nyitókép: helyszínelés a svájci diszkótűz után. Fotó: AFP / Maxime Schmid