Litvánia után a britek is kártérítést fizettek a guantánamói „örök fogolynak”

2002 óta van a CIA fogságában Abu Zubajda, vádemelés és mindenféle tárgyalás nélkül. Az elmúlt lassan húsz évet pedig a hírhedt guantánamói intézményben töltötte.

  • HVG

„Jelentős” kártérítést fizetett a brit kormány egy férfinak, akit a CIA a Guantánamói-öbölben rendszeresen megkínzott, és a mai napig fogva tart, vádemelés nélkül – írja a BBC. Abu Zubajda volt az első ember, akit a CIA „fokozott kihallgatási” technikákkal kérdezett ki a 2001. szeptember 11-i támadások után. Az amerikai kormány akkori állítása szerint a Szaúd-arábiai születésű palesztin férfi az al-Kaida terrorszervezet egyik magas rangú tagja volt – a vádat azóta visszavonták.

A brit kormány úgy került képbe, hogy időközben nyilvánossá vált: az Egyesült Királyság belső (MI5) és külső (MI6) hírszerzése is információkkal segítette a CIA-t, például a kihallgatások során feltett kérdésekkel. Tették mindezt úgy, hogy pontosan tudták, minek van Zubajda kitéve.

https://hvg.hu/360/20250217_trump-guantanamo-ujratoltve-bevandorlok-borton-egyesult-allamok

A brit hírszerző szolgálatok bűnrészességére alapozott jogi kereset megállapodással végződött, amely értelmében az Egyesült Királyság kormánya kártérítést fizet a fogvatartottnak – hogy mennyit, azt a brit lap nem hozta nyilvánosságra.

Pár éve azonban Litvánia is hasonló eljárás után fizetett százezer eurós kártérítést a palesztin férfinak.

Helen Duffy professzor, Zubajda nemzetközi jogi tanácsadója a döntést úgy értékelte, hogy „a kártérítés fontos, jelentős, de nem elegendő”, majd hangsúlyozta, hogy mind az Egyesült Királyságnak, mind más, érintett kormányoknak osztozniuk kéne a folyamatos kínzások miatti felelősségen, valamint aktívan tenni azért, hogy a jogellenesen fogva tartott palesztin férfit szabadon engedjék.

A kártérítést – ahogy a korábbi összeget is – Zubajda egyelőre nem kaphatja meg, mivel továbbra is börtönben van, vagyonát pedig az amerikai államkincstár még korábban befagyasztotta. A pénzek így jelenleg egy számlán pihennek, a BBC-nek az ügyvédje azt mondta, hogy az összeghez ő sem fér hozzá.

Zubajda 2002 óta van amerikai fogságban, négy évig a CIA-nak különböző illegális börtöneiben volt például Litvániában vagy Lengyelországban, majd ezt követően került 2006-ban a kubai Guantánamói-öbölben felállított internálótáborba, ahol vádemelés és jogerős ítélet hiányában tartják azóta is.

Az „örök fogolyként” is emlegetett Zubajda volt a világon az első, akit az amerikaiak az Egyesült Államok jogrendszerén kívül működtetett, úgynevezett black site-on (amit magyarul leginkább fogolytábornak vagy internálótábornak lehet fordítani) tartottak fogva, és rendszeres kínzásoknak vetették alá. Idetartozik például a waterboarding (szimulált vízbefúlás) vagy a koporsóba zárás és különböző fizikai bántalmazások.

Elfogását a terror elleni küzdelem egyik legikonikusabb példájaként tálalták, George W. Bush akkori amerikai elnök személyesen jelentette be. 

https://hvg.hu/360/20220114_A_nemzetkozi_jog_senkifoldje_es_husz_eve_terroristak_feneketlen_gyujtohelye_Guantanamo

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Wikipédia

Hozzászólások