Ezen a vezetéken kerül a kazahsztáni olajmezőkről származó olaj nemzetközi forgalomba, tavaly novemberben az Egyesült Államok mentesítette CPC-t a szankciók alól. A CPC részvényese a kazah állami olajvállalat, a KazMunayGas, az orosz Lukoil, az amerikai Chevron és az ExxonMobil. A Chevron megerősítette a támadások hírét, és azt is, hogy az egyik, amerikaiak által bérelt hajót is támadás érte.
Támadás érte továbbá a görög Delta Tankers hajózási társaság Delta Harmony nevű hajóját, a görög Thenamaris által üzemeltetett Matilda tartályhajót. Mindkét tanker arra várt, hogy felvegyék a rakományukat, amikor az egyelőre beazonosítatlan drónok felbukkantak.
A Thenamaris közleményben jelezte, hogy a tanker legénysége nem sérült meg, de a hajón szerkezeti károk keletkeztek. Mivel az sérülések gyorsan javíthatóak a hajózási társaság úgy döntött, befejezik a rakodást, és a tanker folytatja eredeti útvonalát. A Delta Tankers üzemeltetői nem reagáltak a sajtó kérdéseire, az Efsyn illetve a Reuters úgy tudja, tűz ütött ki a hajó fedélzetén. A CPC nem kommentálta a támadásokat, és a görög sajtó megkeresésére eddig az ukrán külügy sem reagált, noha meg nem erősített információk szerint ukrán drónok vettek részt az akcióban.
Az elmúlt két hónapban hetente történtek tankereket célzó támadások a Fekete-tengeren. Január 8-án az orosz árnyékflotta egyik tartályhajóját érte hasonló támadás, akkor a török parti őrség nyújtott segítséget az Oroszország felé haladó Elbus nevű hajó számára.
December folyamán a bolgár, a román és a török külügy képviselői egyeztettek az egyre szaporodó fekete-tengeri támadások miatt. Recep Tayip Erdogan török elnök arra figyelmeztetett, a helyzet feszült, és eszkalációval fenyeget.
Nyitókép: ukrán dróntámadás a Fekete-tengeren 2025 decemberében. Forrás: X
Ez a tartalom a Pulse európai média-együttműködés keretén belül a görög Efsyn híroldal támogatásával jött létre
PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.