Meghalt egy 40 éves amerikai középiskolai tanár Georgia államban, miután a gyanú szerint elütötte egy diák – számolt be erről a New York Post.
A matematikatanár csütörtökön éjszaka arra lett figyelmes, hogy néhány fiatal megjelent a kertjében és vécépapírt terített szét. A diákok vélhetően ezzel akarták megtréfálni a pedagógust, aki a háza előtt parkoló autókhoz sietett. Ekkor beszállt az egyik kocsiba öt 18 éves tinédzser, menekülni próbáltak a helyszínről. A tanár megbotlott valamiben, elesett, és az útra zuhant, a fiatalokkal teli autó pedig elgázolta.
A sofőr kiszállt, hogy segítséget nyújtson, hívta a mentőket, akik kórházba szállították a férfit. Ott már nem tudták megmenteni az életét, belehalt sérüléseibe.
Az autót vezető fiút emberöléssel, gondatlan vezetéssel, birtokháborítással és magánterületen szemeteléssel vádolja a rendőrség, utóbbi kettő vád miatt letartóztatták a többi fiatalt is.
https://hvg.hu/elet/20250901_Hatba-lottek-egy-11-eves-amerikai-kisfiut-miutan-trefabol-becsengetett-valakihez
Nyitókép: AFP