„Nem érdekel” – válaszolta Donald Trump a Washington Examiner kérdésére. A konzervatív lap arra volt kíváncsi, hogy az amerikai elnök által meghirdetett erőn alapuló béketeremtés doktrínája meghozza-e neki az annyira áhított Nobel-békedíjat.
A díjról mostanság, elmondása szerint Trump a külföldi politikai vezetőkkel sem beszél. Holott volt idő, amikor még a norvég a pénzügyminiszterre is rátelefonált, hogy a díj megszerzéséért lobbizzon.
Persze az elnöki érdeklődés elvesztését lehet magyarázni a közel-keleti háború megindításával, valamint az iráni lányiskola elleni, az előzetes vizsgálatok szerint elavult információk miatt elrendelt támadással is.
A háború kitörésének napján, február 28-án légicsapás ért egy iráni lányiskolát, ahol 168 diák és 14 tanár halt meg. Ezt Trump azzal próbálta magyarázni, hogy az irániak lőtték saját magukat, ám azóta kiderült, hogy egy Tomahawk robotrepülőgép csapódott az épületbe. Tomahawkkal az irániak nem rendelkeznek.
A New York Times beszámolója szerint a Pentagonban vizsgálatot is indítottak az ügyben és arra jutottak, hogy a robotrepülőgépet idejétmúlt információk miatt indították rá a célpontra. Az iskola ugyanis a Forradalmi Gárda egy haditengerészeti bázisa mellett van, és az épület korábban a bázis részét képezte, de azóta polgári használatra adták át.