Kim Dzsongun tinédzser lánya megnézte, hogyan lövik ki a stratégiai cirkálórakétákat egy rombolóról
Egyre gyakrabban hallani arról, hogy Kim Dzsongun lányát jelölheti ki utódjául, erre utal, hogy már több ünnepségen is feltűnt apja oldalán.
Az új parlament, amelynek tagjaira az észak-koreaiak 99,9 százaléka ment el szavazni, újra megválasztotta a vezetőt.
Az észak-koreai parlament ismét Kim Dzsongun észak-koreai diktátort „választotta meg” az állam legfőbb vezetőjének.
Kim újraválasztása az ország vezetői posztjára az egész koreai nép egyhangú akaratát és kívánságát tükrözi
– idézi az MTI az észak-koreai hírügynökséget.
A KCNA által publikált fotókon Kim Dzsongun magas rangú tisztségviselők körében ül apja, Kim Dzsongil és nagyapja, Kim Ir Szen óriási szobra előtt. Az új parlament első ülésén tervek szerint megvitatja a szocialista alkotmány tervezett módosításait és kiegészítéseit, valamint megválasztja az Állami Ügyek Bizottságának vezető tisztségviselőit, és áttekinti a Koreai Munkapárt februári 9. kongresszusán jóváhagyott ötéves tervet.
A dél-koreai védelmi elemző intézet szakértője szerint az ország legfőbb vezetőjének megválasztása rendkívül gondosan koreografált esemény volt, amelynek eredménye előre el volt döntve, a phenjani vezetés politikai legitimitásának jelzésére szervezi ezeket az eseményeket.
Észak-Koreában 99,9 százalékos részvétellel egy hete választották meg a 687 tagú új parlamentet. Minden körzetben csak egy jelölt indult, akik valamennyien az állampárt, a Koreai Munkapárt tagjai voltak.
Egyre gyakrabban hallani arról, hogy Kim Dzsongun lányát jelölheti ki utódjául, erre utal, hogy már több ünnepségen is feltűnt apja oldalán.