Pete Hegseth menesztette az amerikai hadsereg vezérkari főnökét

A Pentagon nem indokolta meg, miért kellett mennie Randy George-nak. A Reuters szerint másik két katonai vezetőt is kirúgott a hadügyminiszter.

  • HVG

Menesztette Pete Hegseth hadügyminiszter csütörtökön Randy George-ot, az amerikai hadsereg vezérkari főnökét – írja a Reuters.

A Pentagon megerősítette, hogy George, akinek már csak egy éve volt hátra a hivatali idejéből, „azonnali hatállyal nyugdíjba vonul a hadsereg 41. vezérkari főnökeként betöltött posztjáról”. A közleményben a tárca háláját fejezte ki a tábornok több évtizedes szolgálatáért. „Jó egészséget kívánunk neki nyugdíjba vonulásához” – írták. Azt nem indokolták meg, miért kell mennie, ugyanakkor meglehetősen szokatlan, hogy egy hadművelet – az Irán elleni háború – kellős közepén váljanak meg a vezérkari főnöktől.

A hírügynökség szerint másik két katonai vezetőt is kirúgott Hegseth, David Hodne tábornokot, a kiképzésért és doktrináért felelős parancsnokot, valamint William Green vezérőrnagyot, a hadsereg lelkészi szolgálatának vezetőjét is.

https://hvg.hu/360/20260402_tuszul-ejtett-usa-tuszul-ejtett-vilag-a-legyozni-kivant-iran-eros-alkupozicioba-kerult

A nyitóképünkön Randy George és Pete Hegseth látható. Fotó: AFP/Jim Watson.

Hozzászólások