Oroszország semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani az agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közös sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: Ukrajna olyan eredményeket ért el a háborúban, hogy Oroszország május 9-i díszszemléjének megtartása már Volodimir Zelenszkij döntésétől függött.
„Ukrajna most olyan sikereket ért el, hogy Putyin csak ennek az elnöknek a hivatalos engedélyével tudta megrendezni a május 9-i parádét. Önök két órára engedélyezték neki a felvonulást, ő pedig 1 óra 55 perc alatt befejezte” – jegyezte meg a NATO-főtitkár.
Az Ukrajna ellen háromnaposra tervezett orosz különleges katonai művelet ötödik évében eljutottunk odáig, hogy a verbálisan sokszor legyőzött Ukrajna már képes lenne drónokkal szétlőni a Vörös téri katonai parádét. Dróntámadás ugyan aligha lesz, ám az utóbbi napok eseményei minden korábbinál jobban megmutatták, a Kreml nagyon messze van ukrajnai céljainak elérésétől.
Mindeközben Volodimir Zelenszkij szerdán bejelentette a Patriot légvédelmi rakétarendszerekre vonatkozó szerződés megkötését, jelezve, hogy pénteken jelentést vár a fegyverzet beszerzéséről szóló megállapodás végrehajtásáról az illetékes tisztségviselőktől.
„A legmagasabb politikai szinten megállapodás született Patriot rendszerek beszerzéséről, ez a megállapodás jelenleg a pénzügyi, jogi és műszaki szintű végrehajtásra vár. A várakozás túl hosszúra nyúlt” – hangsúlyozta bejegyzésében, és kijelentette, hogy komoly személyi következmények lesznek annak, ha az egyezség végrehajtása tovább késlekedik vagy meghiúsul.
Kirilo Budanov, az ukrán elnöki iroda vezetője néhány nappal ezelőtt azt mondta, reális esélye van annak, hogy békemegállapodás jön létre Ukrajna és Oroszország között a tél beköszöntéig. Nem sokkal később hatalmas légitámadás érte Ukrajnát. A légicsapások következtében tíz ember meghalt, száznál is többen megsebesültek, majd szerdán arról érkeztek hírek, hogy nagy hatótávolságú ukrán drónok csapódtak be egy szentpétervári olajtározóba, lángokba borítva a létesítményt.
Nyitókép: Mark Rutte és Volodimir Zelenszkij Kijevben 2026. június 3-án. Fotó: Ukrán Elnöki Hivatal / AFP