Trump szerint közelebb került ahhoz, hogy támadást rendeljen el az iráni kritikus infrastruktúra ellen

Az amerikai elnök úgy látja, hogy „Irán csak a száját jártatja, tettek nélkül”.

  • HVG

Donald Trump amerikai elnök a Fox Newsnak adott interjúban közölte, közelebb került ahhoz, hogy általános támadást rendeljen el az iráni kritikus infrastruktúra – hidak és erőművek – ellen.

Felháborodását a régóta egy helyben topogó béketárgyalások gerjesztik. „Volt egy esélyük arra, hogy aláírjanak egy megállapodást, és túléljék” – mondta. Donald Trump korábbi Truth Social-bejegyzésében még úgy fogalmazott, hogy

Irán csak a száját jártatja, tettek nélkül. A Közel-Kelet zsarnoka halott! Túl sokáig tartott nekik egy olyan megállapodás tárgyalása, amely nagyszerű lett volna számukra, most pedig meg kell fizetniük az árát!

https://x.com/TreyYingst/status/2064683373428187175

A kommunikációsan és műveleti értelemben is eszkalálódó helyzetre az is rátett egy lapáttal, hogy lezuhant egy Apache típusú amerikai katonai járőrhelikopter, amiért Washington arányos megtorlást ígért, és Iránt okolta, amely még nem vállalt felelősséget a támadásért. A BBC cikke azt is elképzelhetőnek tartja, hogy nem szándékos, célzott támadásról volt szó.

Az amerikai elnök „csodának” nevezte, hogy az Apache kéttagú legénysége túlélte a dróntalálatot és a zuhanást. Az incidensről azt írta, hogy az iráni drón „a két pilóta között” csapódott a járműbe, de nem robbant fel, aminek köszönhetően a helikopter a vízbe ereszkedett. A két amerikai katonát egy pilóta nélküli vízi eszköz segítségével mentették ki a tengerből két órával a katasztrófa után. A Fox News beszámolója szerint viszont a Fehér Ház közölte: a történtek ellenére folytatódnak a tárgyalások Iránnal.

Ettől az amerikai haderő a helikoptert ért incidensre válaszul támadást indított Irán ellen. Az illetékes parancsnokság (Centcom) „önvédelmi légicsapásnak” minősítette a műveletet. Később közölték, hogy összesen mintegy 20 iráni célpontot támadtak. „Az amerikai légierő és haditengerészet vadászgépeinek precíziós fegyverei csaptak le az iráni légvédelemre, a földi irányítóállomásokra és a felderítő radarállomásokra a Hormuzi-szoros közelében. A művelet arányos válasz volt a közelmúltban az amerikai erők és a regionális vizeken áthaladó nemzetközi kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadásokra” – írják a közleményükben.

https://hvg.hu/vilag/20260609_donald-trump-iran-izrael-egyesult-allamok-megallapodas

Hozzászólások