Holtan találták a francia modellügynököt, aki segíthetett Epsteinnek nőket toborozni és bántalmazni

Daniel Siad már a második olyan francia modellügynök, aki meghal azelőtt, hogy a hatóságok tisztázhatták volna szerepét az Epstein által elkövetett bűncselekményekben.

  • HVG

Holtan találták Párizs melletti otthonában Daniel Siad francia modellügynököt, aki szoros kapcsolatban állt Jeffrey Epstein amerikai szexuális bűnelkövetővel – közölte szerdán az ügyészség a France24 híre szerint.

A 69 éves Siad ellen Franciaországban nyomozás folyt, miután többen azzal vádolták, hogy segített Epsteinnek nők toborzásában és bántalmazásában. Több feljelentés is érkezett ellene, köztük nemi erőszak miatt, az ügyét pedig az emberkereskedelem elleni küzdelemre szakosodott ügyészségi részleg vizsgálta. Siad tagadta a vádakat, azt mondta, szeretné elmondani a történtek saját változatát, ám a nyomozók nem hallgatták ki. A nanterre-i ügyészség hétfő este indított vizsgálatot a halála okának megállapítására, a nyomozás részeként boncolást is végeznek.

Siad neve több mint ezer, az Epstein-ügyben nyilvánosságra hozott dokumentumban szerepelt. Egy 2014-ben Epsteinnek küldött üzenetében a nők toborzását a halászathoz hasonlította, később azonban azt állította, hogy Epstein visszaélt a bizalmával.

A francia hatóságok 2020-ban vették őrizetbe Jean-Luc Brunel modellügynököt, akit azzal gyanúsítottak, hogy nőket szerzett Epsteinnek. Brunelt 2022-ben holtan találták a börtönben. Epstein 2019-ben halt meg a fogdában, miközben szexuális célú emberkereskedelem miatt várt a tárgyalására.

https://hvg.hu/vilag/20220219_Holtan_talaltak_a_bortoncellajaban_Jeffrey_Epstein_egykori_szovetsegeset

Jeffrey Epstein amerikai pénzembert azzal vádolták, hogy éveken át kiskorú lányokat toborzott, illetve toboroztatott, majd szexuálisan kizsákmányolta őket. 2008-ban bűnösnek vallotta magát prostitúcióval kapcsolatos, kiskorút érintő bűncselekményekben, és szexuális bűnelkövetőként vették nyilvántartásba. Az amerikai igazságügyi minisztérium később úgy ítélte meg, hogy az ügyészség rosszul járt el, amikor egy megállapodással lezárta az akkori szövetségi nyomozást. Epsteint 2019 júliusában ismét letartóztatták, ezúttal kiskorúak szexuális célú emberkereskedelmével és az erre irányuló összeesküvéssel vádolták meg. Egy hónappal később holtan találták New York-i cellájában: halálát öngyilkosságnak minősítették.

Közeli munkatársát, Ghislaine Maxwellt később bűnösnek találták abban, hogy segített kiskorú lányokat beszervezni és szexuálisan kizsákmányolni, 2022-ben húsz év börtönre ítélték.

Idén holtan találták moszkvai lakásában Umar Dzsabrailov orosz üzletembert, aki szoros kapcsolatban állt Ghislaine Maxwellel. Az orosz Kommerszant hírügynökség szerint a rendőrség öngyilkosságra gyanakszik, a 67 éves férfit fejlövés érte, és a holtteste mellett egy Luger pisztoly hevert. A január végén nyilvánosságra hozott Epstein-akták tanúsága szerint Dzsabrailov 2001-ben találkozóra hívta Maxwellt Moszkvába.

https://hvg.hu/elet/20260210_ghislaine-maxwell-kongreszusi-meghallgatas-video

Nyitókép: AFP / Brendan Smialowski

Hozzászólások