„Másodpercek alatt történt” – a busztragédia egyik túlélőjével beszélt egy lengyel önkormányzati képviselő
Megszólalt egy lengyel plébános is: a halálos áldozatok között említett helyiek hatvanas-hetvenes éveikben járó emberek.
Az egyik áldozat férje hívta fel a baleset után, és közölte vele, hogy felesége, Wiesław szomszédja meghalt.
Az utolsó pillanatban mondta le a medjugorjei zarándokutat egy Siedliskában élő férfi, így nem szállt fel arra a buszra, amely vasárnap hajnalban súlyos balesetet szenvedett az M3-as autópályán – írja a Radio ZET. Wiesław családi okok miatt maradt otthon, a tragédiában azonban több ismerőse is érintett volt.
A férfi a lengyel rádiónak azt mondta, az egyik áldozat férje hívta fel a baleset után, és közölte vele, hogy felesége, Wiesław szomszédja meghalt. „Ez tényleg nagyon nagy sokk volt számomra. Hiszen ismertük egymást, még idén is együtt nyaraltunk Magyarországon” – mondta. Hozzátette, most csak azért tud imádkozni, hogy a súlyos sérültek felépüljenek.
A baleset vasárnap hajnalban történt az M3-as autópályán Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között. A Medjugorjéból hazafelé tartó lengyel zarándokokat szállító buszon 57 utas és két sofőr utazott, a tragédiában 12-en meghaltak.
Megszólalt egy lengyel plébános is: a halálos áldozatok között említett helyiek hatvanas-hetvenes éveikben járó emberek.
A zarándokcsoport Podkarpacie vajdaságból indult, több utas Siedliskából és a környező településekről érkezett. A lengyel hatóságok a baleset után külön nyomozást indítottak, a lengyel kormány pedig különrepülőgépet küldött Magyarországra külügyi és egészségügyi szakemberekkel. A podkarpacie-i hatóságok közben a sérültek hazaszállítását is készítik elő. Teresa Kubas-Hul vajda a Radio ZET-nek azt mondta, pszichológiai segítséget biztosítanak az áldozatok családjainak, és megszervezik azoknak a sérülteknek a Lengyelországba szállítását, akiknek az állapota ezt lehetővé teszi.
A magyar miniszterelnök részvétet nyilvánított, a lengyel külügyi és egészségügyi szakembereket küld.
Nyitókép: MTI / Máthé Zoltán