Busztragédia: Magyar Péter felhívta Donald Tuskot, aki különgépet küld Magyarországra

A magyar miniszterelnök részvétet nyilvánított, a lengyel külügyi és egészségügyi szakembereket küld.

  • HVG

Telefonon beszéltem Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel. Részvétemet fejeztem ki a lengyel népnek a szörnyű éjszakai buszbaleset miatt. A miniszterelnök úr megköszönte a magyar mentőalakulatok és orvosok segítségét.

– írta Magyar Péter vasárnap koradélutáni Facebook-bejegyzésében.

Tusk maga is bejegyzést tett közzé a telefonhívásról, csak ő az X-en, itt köszönte meg Magyarnak a gesztust.

A lengyel miniszterelnök egy másik X-es bejegyzésében pedig azt jelentette be, hogy különrepülőgépet küld Magyarországra, mely külügyminisztériumi és egészségügyi dolgozókat hoz majd, és így minden, a balesetben érintett személy megkapja a szükséges orvosi és konzuli segítséget. „Ebben a nehéz pillanatban együtt vagyunk” - írta Tusk.

https://x.com/donaldtusk/status/2088929461328584753

Korábbi hivatalos közlés szerint az M3-as autópályáról vasárnap hajnali egy körül lesodródott, majd felborult buszon a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaság területéről induló zarándoklat résztvevői utaztak, akik hazatérőben voltak Bosznia-Hercegovinából.

A vajdaság központjában, Rzeszówban válságstábot hívtak össze a baleset miatt, írja az MTI. Teresa Kubas-Hul kárpátaljai vajda a válságstáb ülésén közölte: a Strzyzów városában működő egyik egyházközség által szervezett zarándoklaton a vajdaság több járásának lakosai vettek részt. A sérültek hazaszállításáról - mentőautókkal, busszal, illetve légi úton - az orvosok véleménye alapján döntenek majd - jelezte a vajda.

Andrzej Osiek, a lengyel külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője vasárnap délelőtti sajtóértekezletén megerősítette: a balesetben 12 ember halt meg, a busz 56 utasának mindegyike és két sofőrje is sérüléseket szenvedett. Közülük kilencen nagyon súlyos állapotban vannak, ötük állapota életveszélyes – számolt be Osiek.

A budapesti lengyel nagykövetség külön tájékoztató telefonvonalat indított a buszon utazók hozzátartozói számára.

A helyileg illetékes lengyel kerületi ügyészség saját vizsgálatot indított a baleset ügyében. „Azonnali lépéseket teszünk, hogy teljesen tisztázzuk a tragédia okait és lefolyását” - írta az X-en Waldemar Zurek lengyel igazságügyi miniszter és főügyész. Megerősítette: a lengyel fél e téren „teljeskörűen együttműködik a magyar hatóságokkal.”

Nyitókép: Donald Tusk. Fotó: Aleksander Kalka / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hozzászólások