A Trump-kormány döntött, szünetel az ügyintézés azok számára, akik bevándorlói vízumot kérelmeznének

Egy képzésre hivatkozva még a lefoglalt időpontokat is törölték.

  • HVG

Nehézségbe ütközhetnek azok, akik bevándorlói vízummal kapcsolatban szeretnének ügyet intézni az Egyesült Államok külképviseletein, írja a Reuters.

Az időpontfoglalás az USA minden nagykövetségét és konzulátusát érintő képzés miatt módosult. További részletekkel nem szolgált, csupán annyit tett hozzá, hogy a képzés célja az, hogy a tisztségviselők jobban ki tudják szűrni azokat kérelmezőket, akikről feltételezhető, hogy túlságosan támaszkodnának a szociális támogatásokra. A Financial Times szerint azok, akiknek már elő volt jegyezve egy időpont, értesítést kaptak arról, hogy az érvénytelen, és később tájékoztatják majd őket az újabb dátumról.

Donald Trump a 2024-es választások előtt azzal kampányolt, hogy kormányával határozottan fel fognak lépni az illegális bevándorlók ellen, és már beiktatása napján nekiment a születési jogon járó állampolgárságnak, ahogyan közölte azt is, hogy menekülti státuszból elnyerhető állampolgárságot is megszüntetné. A szavakat pedig intézkedések is követték: elkezdődtek a kitoloncolások, többször tévedésből is kiutasítottak embereket, volt, hogy leállították a vízumkérelmeinek az elbírálását, a kormányzati razziák elleni tiltakozásoknak pedig halálos áldozatai is voltak.

https://hvg.hu/360/20260207_ice-aktivizmus-ellenallas-minneapolis-bovino-renee-good-alex-pretti

Mindeközben előfordult az is, hogy az elnök számára kedvezőtlen döntés született, néhány nappal ezelőtt például egy bíró hatályon kívül helyezte a Trump-kormány azon intézkedését, amellyel 75 ország polgárai számára függesztették fel a vízumok kiadását. Emellett az elnök bevándorlási politikája ellen az emberi jogi szervezetek is fel szoktak szólalni, szerintük a diszkriminatív, és sérti a szólásszabadsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot.

Nyitókép: Andrew Thomas / NurPhoto / AFP

Hozzászólások